Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
325.63
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Paolo Maldini világcsúcstartó lett

A Milan legendája, csapatkapitánya, szimbóluma masírozott fel az athéni stadion díszpáholyába. Várta őt Michel Platini, az UEFA éppen húsz évvel ezelőtt az aktív játéktól visszavonult, új elnöke. Amikor Platini átadta az érmet Maldininek, kedélyesen megölelte, baráti, gratuláló szavak kíséretében. Jól ismerik egymást - hiszen még játszottak is egymás ellen.

Maldini-éra vagy Berlusconi-éra. A Milan utóbbi bő évtizedének két leginkább meghatározó személyiségének korszaka.

Amikor az akkor a csőd szélére került, alig néhány évvel az élvonalból való kizárással szankcionált bundabotrány után lévő klubot megvette a már akkor is Olaszország leggazdagabb emberének számító médiamogul, a még kiskorú Paolo már a Milan profi csapatának játékosa volt.

1986 márciusát írtuk - Nils Liedholm pedig már jóval korábban, 1985 januárjában a Serie A mély vízébe dobta egykori játékostársa, Cesare Maldini legidősebb fiát.

Lenyűgöző eredmények minden fronton

Az 1968. június 26-án született ifjú védő a huszonharmadik (!) profi idényét zárta szombat este Athénben, az eredménylistája egyenesen lenyűgöző. Hétszeres bajnok, egyszeres Olasz Kupa-, ötszörös olasz Szuperkupa-győztes a Milannal - a hazai fronton.

A nemzetközi porondon, ugyanis, ha lehet, még inkább lenyűgöző az aranykollekciója: világrekorder.

Pályafutása nyolcadik BEK-, illetve BL-döntőjében játszott, s ezzel beállította Francisco Gento csúcsát. A Milan kapitánya ötödször nyerte meg a trófeát, s ezzel beérte a Real Madrid két legendáját, Alfredo Di Stefanót és José María Zárragát. (Gento vezeti a sort, hat BEK-győzelemmel.)

Costacurta és Seedorf

Megjegyzendő, hogy ha nem csak a döntőben szerepelteket tekintjük kupagyőztesnek, Alessandro "Billy" Costacurta és Clarence Seedorf is ötnél jár. Costacurta csak a Milannal nyert (1989, 1990, 1994, 2003, ám nem játszott a két athéni döntőben).

A holland középpályás nyert az Ajaxszal (1995, éppen a Milan ellen), a Real Madriddal (1998 és 2000 - utóbbi az egyetlen döntő, amelyben nem játszott, sőt, miután az őszi csoportmeccseken pályára lépett, januárban az Interhez igazolt), valamint a Milannal (2003).

Paolo Maldini egyébként még egy tekintetben világcsúcstartó lett Athénben: tizenegy megszerzett trófeával az összesített lista élére ugrott (5 BEK/BL-, 2 Világkupa-, 4 európai Szuperkupa-győzelem szerepel a dicsőséglistáján), megelőzve az eddig vele holtversenyben álló Arie Haant (3 BEK-, 2 KEK-, 1 Világ-, 4 Szuperkupa-győzelem)

Miután Billy Costacurta ősszel játszott az AEK elleni egyik csoportmérkőzésen, kupagyőztes a mostani sorozatban is. Ezzel feljött ugyanezen a listán Haan mellé, holtversenyes másodiknak. (A Maldini által megnyert titulusok közül neki a 2003-as Szuperkupa-győzelem hiányzik.)

Csúcstartó

Paolo Maldini az UEFA statisztikája szerint másodszor volt BEK-, illetve BL-győztes csapat kapitánya, s ezzel feljött Franz Beckenbauer mögé az örökranglista második helyére, egyébként kilences holtversenyben.

Az olasz válogatottban való szerepléseket, az élvonalbeli bajnoki mérkőzéseket, a Milanban játszott hivatalos találkozóinak számát tekintve egyaránt csúcstartó Maldini - akinek az anagramma-szerkesztők a nevét Paolo di Milannak írták fel, ami nagyjából annyit tesz, a Milan Paolója - egyre gyakoribbá váló sérülései miatt nemrégiben a visszavonulását fontolgatta.

Már a döntő előtt bejelentette, még egy szezont vállal. De most, az athéni diadal után különösen lelkes: "Még egy évet játszani akarok! Szeretnék ott lenni a csapattal Japánban, a klubvilágbajnokságon, s hát jövőre is indulunk a BL-sorozatban..."

Világos beszéd. Egy kupagyőzelem még hiányzik neki az újabb rekordhoz.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×