Infostart.hu
eur:
368.6
usd:
318.3
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Folytatódik a spanyol óriások versenyfutása

A címvédő és listavezető Barcelona a Mallorcát fogadja a spanyol labdarúgó-bajnokságban, míg a Real Madrid a Santander vendége lesz. A két ősi riválist már csak két pont választja el egymástól a tabellán.

A Real Madridra nagyon nehéz mérkőzés vár, hiszen a Racing Santander kiváló formában van, hetek óta veretlen, és a Sevilla ellen is bizonyította, hogy mennyire masszív csapat.

Igaz ugyanakkor az is, hogy a Real ebben a szezonban kiválóan szerepel otthonától távol, az idegenbeli statisztika szerint a bajnokság legjobbja. Kérdés, elég lesz-e ez a Santander ellen.

A Barcelonára ennek éppen az ellenkezője igaz, a Nou Campban sokkal jobban szerepel, mint idegenben. A csapatnál az elmúlt napokban egy kisebb palotaforradalom játszódott le, a csapat másodedzője ugyanis azt mondta, hogy nagyobb fegyelmet kell követelni a sztárjátékosoktól.

Eusébio Sacristán szerint az edzői kar túl lazára engedte a gyeplőt, Ronaldinho és a többi sztárjátékos túl sokat megengedhetett magának. A szakember szerint véget kell vetni az edzések látogatásában megmutatkozó szabadságnak.

A Barcelona szempontjából már mindennél fontosabb a bajnokság, és a katalán csapat a mérkőzés egyértelmű esélyese. Érdekes, hogy játszhat-e Eto'o, aki éveken keresztül a Mallorcában futballozott, és jól ismeri a csapatot.

A forduló rangadóját vasárnap este rendezik, a Bajnokok Ligájából való kiesés miatt csalódott Valencia az UEFA-kupa elődöntőjébe jutott Sevillát fogadja.

A Valencia játékosai a keddi mérkőzés után valószínűleg fáradtak lesznek, de még inkább igaz lesz ez a csütörtökön pályára lépett, igen hektikus mérkőzést játszó Sevilla futballistáira. Utóbbi gárda esélyeit nem csak ez rontja, hanem az is, hogy a Mestallában nagyon jó a Valencia mérlege.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×