Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
310.76
bux:
133168.5
2026. április 27. hétfő Zita

Több mint 600 milliós per az MLSZ ellen

Két és félmillió eurós, vagyis 610-620 millió forintos kártérítési pert indított egy svájci marketingcég egy zürichi bíróságon a Magyar Labdarúgó Szövetség ellen.

A Kentaro közleményében emlékeztet: az MLSZ és a svájci cég 2004-ben 6 évre együttműködési megállapodást kötött a magyar labdarúgó-válogatottak hazai mérkőzéseinek nemzetközi televíziós, valamint a kapcsolódó média- és reklámjogok értékesítéséből származó bevételeinek maximalizálására.

A cég szerint a két fél közötti kapcsolat egészen addig sikeres volt, amíg Bozóky Imre dolgozott a szövetség élén, de a helyzet megváltozott, amikor Kisteleki István vette át az irányítást.

A Kentaro szerint a svájci ügyészségnek az az álláspontja, hogy az MLSZ szerződésbontása jogszerűtlen volt, ezért a cég kártérítésre jogosult.

Kisteleki István, az MLSZ elnöke közölte: a perről még semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak. Mint mondta, korábban egy pert már jogerősen megnyertek a svájci bíróságon a Kentaróval szemben.

Címlapról ajánljuk
Drága a benzin – saját fegyverükkel szembesülnek a republikánusok

Drága a benzin – saját fegyverükkel szembesülnek a republikánusok

Az Egyesült Államokban az idei félidős választások előtt elkezdték alkalmazni saját fegyverüket a republikánusokkal szemben. Korábban ők támadták a demokratákat azzal, hogy az uralmuk alatt felmentek a benzinárak. Most viszont ők kapják a hasonló bírálatokat. Az ok: az iráni háború.

Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Gulyás Gergely, aki a május 9-én megalakuló új Országgyűlésben a Fidesz-frakció vezetője lesz, közzétette a Fidesz-frakció névsorát. Orbán Viktor kormányfő, Kósa Lajos és Bánki Erik már korábban bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, mint ahogy a KDNP vezérkara, így Semjén Zsolt sem – de most kiderült, hogy még egy sor ismert név hiányozni fog a parlamenti padsorokból. Összeállítottuk a nagy hiányzók névsorát.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×