Infostart.hu
eur:
363.24
usd:
312.57
bux:
147332.18
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Győzött a magyar bajnok Nápolyban

A 2007-es év első igazi vízilabda-rangadóján 13-10-re es bravúros győzött a Honvéd férfi csapata, amely szerda este küzdött meg az Euroliga főtáblás sorozatának 2007-es nyitányán olasz vendéglátójával, a Posillipo Napolival. Benedek Tibor négy góllal járult hozzá a sikerhez.

A 2005-ös, döntőbeli vereség mellett azért is fűthette a győzelmi vágy Kovács István legénységét, mert a négyes két legerősebb gárdájának mostani első összecsapása már a csoportesőség szempontjából is téttel bírt, jóllehet még a második is folytathatja majd a legjobb nyolc között a körmérkőzéses sorozat után.

Mindenesetre a budapesti második magyar-olasz derbi előtt a Honvéd jelentős lépéselőnyre tett szert, hiszen eddigi mindhárom - a Posillipo előtt a spanyol Barceloneta és a görög Panioniosz elleni - találkozóját megnyerte, és 9 ponttal áll a kvartett élén.

A szerda esti nápolyi csata végig a magyar bajnok fölénye jegyében zajlott, jóllehet 19:11 volt a kiállítási arány, ez pedig a magyar együttest sújtotta.

A bíró segítség sem menetette meg a nápolyi gárdát, amely - bár egyszer sem vezetett - 9-9-ig úgy-ahogy tartotta magát, a végjáték azonban a főképp a kapuban brillírozó Gergely Istvánnak és a négyszer is eredményes Benedek Tibornak köszönhetően a Honvédé volt: a Kovács-gárda 12-9-re ellépett, és a legvégére is megőrizte háromgólos előnyét.

A Honvéd ezzel gyakorlatilag már most továbbjutónak érezheti magát. A magyar bajnok az Euroligában legközelebb éppen a Posillipót fogadja. A mérkőzést január 27-én rendezik a Kőér utcai uszodában.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter az ELTE-ről üzent a magyar egyetemeknek: itt az ideje a változásnak!

Magyar Péter az ELTE-ről üzent a magyar egyetemeknek: itt az ideje a változásnak!

A tanárképzés egyik központjaként az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) felelőssége is hatalmas abban, hogy a közoktatási rendszerünk is megújulhasson – mondta a miniszterelnök az egyetem tanévnyitó szenátusi ülésén pénteken Budapesten. Magyar Péter beszélt arról is, hogy a kormány partneri együttműködést kínál az egyetemeknek, továbbá növelné a felsőoktatási végzettséggel rendelkezők arányát.

Európa-szerte korlátoznák az orosz diplomaták mozgását

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter szerint Oroszország továbbra is az egyik legsúlyosabb biztonsági fenyegetést jelenti Európa és az egész nemzetközi rendszer számára. A politikus ezért az orosz diplomaták mozgásának korlátozását és az orosz állampolgárok számára kiadott vízumok számának csökkentését sürgette. A diplomáciai vezető úgy véli, hogy az EU-ban dolgozó több mint kétezer orosz diplomata legalább 40 százaléka kémkedik Moszkvának.
Felpörög a diplomácia Moszkvában és Kijevben, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Felpörög a diplomácia Moszkvában és Kijevben, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Volodimir Zelenszkij csütörtökön bejelentette, hogy a közeljövőben amerikai tárgyalóküldöttség látogat Kijevbe és Moszkvába az orosz–ukrán háború lezárását célzó diplomáciai erőfeszítések részeként. "A következő napokban várjuk őket, ez rendkívül fontos" - tette hozzá az ukrán elnök. Donald Trump amerikai elnök közben "némileg megkésve" kártérítést követel az Ukrajnának nyújtott támogatásért. Szerinte az európai országoknak vissza kellene fizetni azt a "több százmilliárd dollárt", amit "ingyen kapott" Ukrajna és a NATO. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel az orosz-ukrán fronton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×