Infostart.hu
eur:
363.21
usd:
313.07
bux:
146668.85
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Coma állva hagyta a riválisokat a Dakar-rali negyedik napján

Igen meggyőző fölénnyel győzött a címvédő spanyol Marc Coma a 29. Dakar-rali negyedik gyorsasági szakaszán.

A 30 éves versenyző több mint 12 perccel ért el jobb időt honfitársánál, Isidre Esteve Pujolnál, akit megelőzött, és az összetetten is átvette a vezetést riválisától.

A Dakar-rali mezőnyének kedden 679 km-t, ezen belül egy 405 km-es mért távot kell/kellett teljesítenie Marokkóban.

Coma az előző évben élete első Dakar-győzelmét aratta az összetett versenyben, és az év többi részében is kiemelkedően szerepelt, így világbajnok lett a ralisok cross-country kategóriájában.

Fejlődése töretlen: 1995-ben, 19 évesen ugyanebben a kategóriában spanyol junior bajnoki címet szerzett, majd néhány év alatt a világ legjobbjai közé verekedte be magát.

A Dakar-ralin először 2002-ben indult, majd egy évvel később már a 11. lett az összetettben. 2004-es kiesése sem vette el a kedvét, a következő évben a második helyet szerezte meg, majd tavaly magabiztosan győzött, és most is jó úton halad az újabb siker felé.

Címlapról ajánljuk
Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Az iváncsai SK On akkumulátorgyár belső monitoring kútjában NMP (n-metil-2-pirrolidon) oldószerszennyezést mutattak ki a gyár önellenőrző mérései során, a szennyezést még augusztus 28-án fedezték fel. Az NMP olyan anyag, amely a szervezetbe kerülve többek között magzatkárosító hatást fejthet ki. Molnár Tibor polgármester haladéktalanul elrendelte a település összes utcájában egy-egy fúrt vagy ásott kút vizének független bevizsgálását, amelyet az önkormányzat saját költségén végeztet el. A vezetékes ivóvizet a szennyezés nem érinti, az Ercsi felől érkezik csővezetéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×