Infostart.hu
eur:
362.83
usd:
312.51
bux:
147380.75
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Szalay és Kis már az első napon vért izzadt

A szokottnál jóval több nehézséget hozott a 29. Dakar-rali első szakasza a két rutinos magyar terepralisnak, Szalay Balázsnak és Kis Sándornak.

Legjobb magyarként Szalay Balázsék ugyan az 56. helyen zárták a napot, de már a rajt után gondjaik akadtak, ugyanis a motor már akkor elkezdett melegedni. A páros nem számított ilyen mély, homokra, és jóval magasabb guminyomással vágott neki a távnak, mint az ideális lett volna.

"Erőlködés volt az egész" - mondta a kilencedik Dakar-raliját megkezdő magyar pilóta.

Féltávnál egy ugrató után eltört a lengéscsillapító és kiesett a rugó az Opel Antarában. Ezután még óvatosabban kellett haladni, nehogy a lengéscsillapító letört vége kivágja a gumit.

Az utolsó öt kilométert a mély homok miatt egyes sebességi fokozatban tette meg a páros, a motorolaj a végére már 200 fokos volt.

Szalay Balázst nem vigasztalta, hogy 56. helyével ő volt a legjobb magyar autós ezen a napon.

Nála is rosszabbul jártak Kis Sándorék. A 131. helyen végzett pilóta az RTL Klubnak elmondta, hogy a gyorsasági szakasz végén defektet kaptak, de már az elején is érezte, hogy rosszul megy a Nissan, és ki kellett cserélni a féltengelyt.

Címlapról ajánljuk
Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×