Infostart.hu
eur:
365.82
usd:
327.71
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Deep Fritz győzött, de gondolkodni még nem tud

Két győzelem és négy döntetlen után a Deep Fritz elnevezésű sakkprogram 4-2-re nyert Vlagyimir Kramnyik sakk világbajnok ellen. A Magyar Sakkszövetség pr-igazgatója szerint a hamburgi fejlesztésű program győzelme nem jelenti azt, hogy a sakkprogramok fejlődése lekörözte volna az emberi képességeket.

Kállai Gábor hangsúlyozta: nincs szó mesterséges intelligenciáról, a gép nem képes gondolkozni, a tapasztaltakat a működésébe beépíteni.

A számítógép iszonyatos mennyiségű számítást végez, másrészt pedig előre programozott sémák mentén értékeli az állásokat.

A nemzetközi nagymester elmondta: a program az első lépéseket szinte mechanikusan játssza le, a tizedik lépés után már folyamatosan számol és értékel, stratégiát viszont nem képes alkotni. Ezért a játék középső szakaszában van esélye az embernek, ha fel tud állítani egy sikeres stratégiát.

Kállai Gábor hozzátette: Kramnyik elsősorban azért vesztett, mert az első partiban "eltotojázta" a győzelmi esélyét, a másodikban pedig döntetlennél egy egylépéses mattba lépett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×