Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.93
bux:
145010.72
2026. november 2. hétfő Achilles

Így búcsúzhatnak Puskástól

Véglegessé vált, hogyan búcsúzhatnak tisztelői és rajongói Puskás Ferenctől, az Aranycsapat múlt pénteken elhunyt kapitányától.

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki a család felkérésére a Puskás Ferenc Kegyeleti Bizottság vezetője elmondta: méltóságteljes, civilizált, békés megemlékezést szeretnének rendezni.

A tervek szerint Puskás Ferencet december 7-én, azaz jövő csütörtökön ravatalozzák fel a Szent István Bazilikában, itt délelőtt tíz és este nyolc óra között bárki leróhatja tiszteletét.

December 9-én, szombaton a 38 ezer embert befogadni képes Puskás Ferenc Stadionban délután 16 órától egyórás gyászünnepséget tartanak.

Körülbelül 17 órakor indul a gyászmenet: a Maratoni Kapun keresztül az Istvánmezei út felé haladnak a gyászolók, majd a Dózsa György úton a Hősök terére tartanak, ahol katonai tiszteletadással búcsúztatják a Honvéd és a Real Madrid egykori klasszisát.

Ezt követően az Andrássy út-József Attila utca-Hercegprímás utca vonalon halad tovább a menet egészen a Szent István Bazilikáig, ahol hagyományos római katolikus gyászszertartással vesznek végső búcsút Puskás Ferenctől.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Erősödik a forint, 364 körül jár az euró

Erősödik a forint, 364 körül jár az euró

Széles körben erősödik a forint: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között jár, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb került. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök hajlandó több időt adni az Iránnal folytatott diplomáciai rendezésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×