Infostart.hu
eur:
363.16
usd:
322.44
bux:
148152.25
2026. november 4. szerda Károly

"Hogyan tudjuk egymás nyakát jóindulatúan elvágni"

Csötönyi Sándor lemondott a Magyar Olimpiai Biztosságban betöltött elnökségi tagságáról, miután a testület úgy döntött, hogy a felügyelő bizottság vizsgálja meg, rendelkezésre áll-e a rendkívüli közgyűlés összehívásához szükséges aláírás. A sportvezető - aki egyben az ökölvívó szövetség elnöke - az InfoRádiónak azt mondta: politikai okok miatt szétesett a MOB vezetősége.

- Megbomlott az az egység, amelyet augusztus 7-én demonstráltunk. A sandaságot nem szeretem táplálni, szeretem a tiszta viszonyokat, de nem ezt éreztem most a rendkívüli elnökségi ülésen. Az ülés arról szólt, hogyan tudjuk egymás nyakát jóindulatúan elvágni. Politikai attitűdök jelentek meg a MOB munkájában mind az elnök, mind az ellenfelei részéről, innentől kezdve pedig nem arról szól a munka, mint amire megkaptuk a megbízásunkat. Én pedig nem veszek részt egy olyan munkában, ami nem a sportról szól, hanem egész másról.

- Nem tart-e attól, hogy lemondásával egy lavinát indít el, és szétesik a MOB elnöksége?

- Én azt hiszem, már szétesett. Az elveimet és a becsületemet, az önbecsülésemet nem vagyok hajlandó senkinek odaadni, és ha lebecsülnek, azt nagyon nem szeretem.

- Ön a múlt héten megpróbálta a békebíró szerepét betölteni. Meghívta magához Schmitt Pált és Gyárfás Tamást, és azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban: belátta, hogy egyesek olyasmire akarták rávenni, ami idegen öntől. Mire gondolt ezzel?

- Például arra, hogy levadásszuk egymást. Én ebben nem vagyok partner. Schmitt Palinak nagy érdemei vannak az olimpiai mozgalomban, és ezt tiszteletben kell tartani. De ez nem jelenti azt, hogy a Schmitt Pali egy sérthetetlen ember. Neki is hozzá kell járulnia a megújuláshoz és a változáshoz. Itt most időt kellene adni mindenkinek, hogy megnyugodjanak a kedélyek, és egy olyan megoldást kellene találni, amely minkét fél számára elfogadható.

- Mi lehet ez a megoldás?

Ami a legelső megállapodásunkban volt - most már beszélhetek róla -, hogy Schmitt Pál felajánlotta, hogy visszavonul.

- És ön Schmitt Pál távozására vagy maradására voksolna?

- Attól függ. Ha kijavítaná az általa elkövetett hibákat, azt mondanám, hogy semmi gond. De ezek a folyamatok valószínűleg visszafordíthatatlanok.

- Ön szerint miben hibázott Schmitt Pál?

- Először ott hibázott, hogy politikus megnyilvánulásaival ártott a magyar sportnak. De azok is hibáztak, akik ezt felnagyítják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×