Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
314.67
bux:
0
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Tovább dagad a botrány Schumacher körül

Egy spanyol és egy francia versenybíró döntött Michael Schumacher megbüntetéséről a Monacói Nagydíj időmérő edzése után. Fernando Alonso honfitársa büszke ítéletére. A harmadik bíró angol volt.

Michael Schumacher manővere nagy vitákat keltett nem csak a Forma-1 berkein belül, de a rajongók körében is. Vannak, akik szándékosnak ítélték meg a manővert, hogy a hétszeres világbajnok ezzel elállja a mögötte jövők előtt a pályát, tönkretéve ezzel a versenyzőtársak (köztük Fernando Alonso) gyorskörét.

Mások szerint a manőver egyszerű hiba volt: a német lecsúszott az ívről, és rossz szögben érkezett meg a kanyarba, amit így már nem tudott bevenni.

Az eset után a versenybírók nyolc órán keresztül üléseztek, és egy meglehetősen nagy vihart kavaró ítéletet hoztak: Michael Schumachert az első helyről az utolsóra sorolták a rajtrácson.

Perdöntő bizonyíték: nem tört az autó

Joaquín Verdagay a Marca című lapnak a következőket nyilatkozta: "Nagyon büszke vagyok, mert jól döntöttünk."

A versenybíró szerint a perdöntő bizonyíték nem az volt, hogy rosszkor fékezett, hanem az, hogy nem törte össze az autóját, és lefulladt a motorja.

Schumacher az időmérő edzés utáni meghallgatáson azt mondta, hogy nem tudta volna elkerülni a korlátnak ütközést, ha nem állítja le az autóját. Ezt a versenybírók "beismerésnek" vették - jelentette ki Verdagay.

Másként indokoltak

Felmerül ugyanakkor kérdés, hogy ha Schumacher büntetése mellett az ütközés elkerülése, és a lefulladás volt a fő érv, akkor a hivatalos indoklásban miért nem ezt, hanem a szükségesnél keményebb fékezést fogalmazták meg?

Sokan azt a kérdést is feszegették, hogy ha a németet ily mértékben megbüntették, miért nem kapott büntetést Alonso, aki a Schumacher álló autója miatti sárga zászló alatt futotta meg egyik leggyorsabb körét? Márpedig a sárga zászló sebességcsökkentésre szólítja fel a versenyzőket.

Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós az Arénában: jön az iskolakezdéssel a koronavírus-járvány is

Rusvai Miklós az Arénában: jön az iskolakezdéssel a koronavírus-járvány is

A szeptemberi iskolakezdéssel újra megjelenhet a gyermekek körében a koronavírus, ám közel sem olyan mértékben, mint a világjárvány idején – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Rusvai Miklós. A virológus hozzátette, nagyon kevés esély van rá, hogy újra kialakuljon egy világszintű súlyos koronavírus-járvány.

Megnevezték a NAV új vezetőit

Rózsáné Sádt Mónika adószakértő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnöke, Sisák Attila, a rendőrségnél és az adóhatóságnál is tapasztalatokat szerzett szakember pedig a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes – közölte a Pénzügyminisztérium.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Zelenszkij Kijev polgármesterét figyelmeztette, egy szám mutatja, hogy Ukrajnában hatalmas lehet a baj – Háborús híreink kedden

Zelenszkij Kijev polgármesterét figyelmeztette, egy szám mutatja, hogy Ukrajnában hatalmas lehet a baj – Háborús híreink kedden

Ukrajna elkészítette a téli ellenállási terveit, ezek végrehajtásában Kijev főpolgármesterének, Vitalij Klicskónak személyes felelőssége van – idéz egy frissen közzétett ukrán elnöki rendeletet az RBK. Vitalij Klicskó pár napja azt nyilatkozta: a téli védelmi tervek végrehajtása már 50%-os, összesen mintegy 20 milliárd hrivnya befektetésére lesz szüksége a fővárosnak, hogy felkészüljenek a télre. Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij kabinetvezetője, Kirilo Budanov nemrégiben hosszú interjút adott, elejtett egy olyan mondatot, ami súlyos problémákra utal az országban – elemezte a The Telegraph. Az ukrán katonai hírszerzés korábbi vezetője korábban arról beszélt, hogy Ukrajnában havonta mintegy 30 ezer embert kell mozgósítani ahhoz, hogy a háborús erőfeszítések továbbra is fenntartható mederben maradjanak. Ez a kijelentés ugyanakkor súlyosabb kérdésekre is rávilágít: a szám rendkívül magas, ami a valós háborús veszteségek magas szintjére utalnak. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×