Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
314.67
bux:
0
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Már szombaton bajnokavatás lesz, új időpontot kapott a Vasas-MTK

Azonos időpontban, de a korábbi tervekkel ellentétben szombaton rendezik a labdarúgó NB I utolsó fordulójában az aranyéremről döntő két összecsapást.

A közvetítés jogait birtokló televíziós társaság kérésére a vasárnapi, 11 óra 30 perces kezdési időponttal szemben szombaton délután 4 óra 20 perctől játsszák az Újpest-Fehérvár és a Debrecen-Pápa mérkőzést is.

A listavezető Újpest és a címvédő Debrecen azonos pontszámmal várja a záró fordulót. A bajnokságban eddig elért több győzelme miatt, a lila-fehére gárdának elég legalább annyi pontot szereznie, mint a hajdúsági együttesnek. Ha ez nem sikerül Mészöly Géza vezetőedző csapatának, akkor megvédi címét a DVSC.

Az Újpest helyzetét nehezíti, hogy a bronzéremért küzd Fehérvárral kell összecsapni, a Debrecen vendége pedig a már kiesett - igaz, az utóbbi hetekben egyre jobb formában futballozó - Pápa lesz.

A péntek este hét órára kiírt Sopron-Ferencváros találkozó időpontja nem változik, míg a forduló többi meccsét egy kivétellel azonos időben, szombaton este hat órától rendezik.

A Magyar Labdarúgó Liga versenybizottsága döntött arról, hogy a Vasas-MTK meccset is 16 óra 20 perctől kell lejátszani. Az összecsapás végeredménye a bronzéremért (Fehérvár-MTK) és az utolsó hely elkerüléséért (Pápa-Vasas) zajló pontcsata végeredményt befoyásolhatja.

Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós az Arénában: jön az iskolakezdéssel a koronavírus-járvány is

Rusvai Miklós az Arénában: jön az iskolakezdéssel a koronavírus-járvány is

A szeptemberi iskolakezdéssel újra megjelenhet a gyermekek körében a koronavírus, ám közel sem olyan mértékben, mint a világjárvány idején – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Rusvai Miklós. A virológus hozzátette, nagyon kevés esély van rá, hogy újra kialakuljon egy világszintű súlyos koronavírus-járvány.

Megnevezték a NAV új vezetőit

Rózsáné Sádt Mónika adószakértő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnöke, Sisák Attila, a rendőrségnél és az adóhatóságnál is tapasztalatokat szerzett szakember pedig a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes – közölte a Pénzügyminisztérium.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Zelenszkij Kijev polgármesterét figyelmeztette, egy szám mutatja, hogy Ukrajnában hatalmas lehet a baj – Háborús híreink kedden

Zelenszkij Kijev polgármesterét figyelmeztette, egy szám mutatja, hogy Ukrajnában hatalmas lehet a baj – Háborús híreink kedden

Ukrajna elkészítette a téli ellenállási terveit, ezek végrehajtásában Kijev főpolgármesterének, Vitalij Klicskónak személyes felelőssége van – idéz egy frissen közzétett ukrán elnöki rendeletet az RBK. Vitalij Klicskó pár napja azt nyilatkozta: a téli védelmi tervek végrehajtása már 50%-os, összesen mintegy 20 milliárd hrivnya befektetésére lesz szüksége a fővárosnak, hogy felkészüljenek a télre. Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij kabinetvezetője, Kirilo Budanov nemrégiben hosszú interjút adott, elejtett egy olyan mondatot, ami súlyos problémákra utal az országban – elemezte a The Telegraph. Az ukrán katonai hírszerzés korábbi vezetője korábban arról beszélt, hogy Ukrajnában havonta mintegy 30 ezer embert kell mozgósítani ahhoz, hogy a háborús erőfeszítések továbbra is fenntartható mederben maradjanak. Ez a kijelentés ugyanakkor súlyosabb kérdésekre is rávilágít: a szám rendkívül magas, ami a valós háborús veszteségek magas szintjére utalnak. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×