Infostart.hu
eur:
364.77
usd:
314.2
bux:
0
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Beidézték a sztárhátvédet a bundaügyben

Hétfőn a Fiorentina labdarúgócsapatának elnökét, Diego Della Vallét és testvérét, Andrea Della Vallét hallgatták ki az olaszországi fogadási botrányt vizsgáló nápolyi ügyészek.

A hatóságok szerint a 2004/2005-ös szezonban több gyanús mérkőzést is játszott a firenzei csapat, ezeken a Fiorentina látványos segítséget kapott azoktól a játékvezetőktől, akik ellen szintén nyomozás folyik.

A kihallgatások a héten folytatódnak, idézést kapott többek között Fabio Cannavaro, az olasz válogatott és a Juventus klasszis védője is. A játékosnál másfél hete tartottak házkutatást, az ügyészség feltételezi, hogy a futballista nem a szerződésében szereplő összeget kapta kézhez.

Rajta kívül meg kell jelennie Franco Carrarónak, az olasz szövetség korábbi elnökének, Claudio Lotitónak, a Lazio első emberének és Marco Gabriele játékvezetőnek is.

Az olasz labdarúgás történetének legnagyobb botránya május 5-én robbant ki. A kulcsfigura Luciano Moggi, a Juventus leköszönt igazgatója, akit azzal vádolnak, hogy a 2004/2005-ös szezonban játékvezetők segítségével manipulálta a csapat mérkőzéseinek eredményét, fenyegetéssel próbált futballistákat arra rávenni, hogy a klubhoz szerződjenek, továbbá nyomást gyakorolt Marcello Lippi szövetségi kapitányra a válogatott keretek kialakításakor.

A botrány miatt távozott a Juventus teljes vezérkara, Carraro lemondott, és nem működhet közre a németországi vébén Massimo de Santis FIFA-játékvezető.

A bundaügyben a torinói klub mellett többé-kevásbé érintett a Milan, a Inter, a Lazio és a Fiorentina, illetve több tucat játékos és bíró is.

A hatóságok mérkőzések végeredményének befolyásolása, hamis könyvelés, valamint tiltott szerencsejátékban való részvétel miatt vizsgálódnak.

Címlapról ajánljuk
Áfa, Alkotmánybíróság, iskolakezdés – nagy változásokkal kezdődik a szeptember

Áfa, Alkotmánybíróság, iskolakezdés – nagy változásokkal kezdődik a szeptember

Keddtől már nem Polt Péter az Alkotmánybíróság elnöke, és lejárt három másik bíró mandátuma is. Dolgozni kezdhet a vagyonvisszaszerzési hivatal, hatályba lépett az elnök és az egyik helyettese mandátuma. Megkezdődött az iskola, visszaálltak a menetrendek, az alsó tagozatokon változások jöhetnek. Csökkent a vényköteles gyógyszerek áfája is keddtől. Újra járnak a vonatok Miskolc és Tiszaújváros között.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×