eur:
398.77
usd:
368.76
bux:
91240.26
2025. március 25. kedd Irén, Írisz
Nyitókép: Pexels.com

Nagy a tolongás a Magyar Nemzeti Múzeum vezetéséért - a nap hírei

A köztársasági elnök szerint valótlan állításokat tartalmazó politikai kampány zajlik a bicskei kegyelmi ügyben. A nyugdíjba készülő pedagógusok is kapnak fizetésemelést - jelentette be a Belügyminisztérium. Németországban járatokat töröl a Lufthansa a földi személyzet sztrájkja miatt. Az InfoRádió legfontosabb keddi hírei.

A köztársasági elnök szerint valótlan állításokat tartalmazó politikai kampány zajlik a bicskei kegyelmi ügyben. Novák Katalin az egyik leggusztustalanabb, legsúlyosabb bűncselekménynek nevezte a pedofíliát. Hozzátette: az ő elnöksége alatt nem volt, és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak. Az államfő tavaly tavasszal adott kegyelmet a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, aki megpróbálta vallomása visszavonására bírni a később pedofíliáért elítélt igazgató áldozatát. Az ügyben az LMP törvénymódosítást kezdeményez, hogy nagykorú elkövetőnél indoklással együtt legyen nyilvános a kegyelem ténye.

A nyugdíjba készülő pedagógusok is kapnak fizetésemelést - jelentette be a Belügyminisztérium. Az érintett 389 pedagógus munkáltatóinak visszamenőleg, január 1-étől egyoldalú kötelezettségvállalással biztosítaniuk kell legalább 10 százalékos fizetésemelést.

A rendőröknek is megérkezett az emelt fizetés - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Bence azt írta, január elsejével 56 ezer hivatásos állományú rendvédelmi dolgozó illetménye emelkedett bruttó 79 500 forinttal.

Középiskolákhoz kitelepülő kormányablakbusz segíti a felsőoktatásba jelentkezők ügyfélkapu-regisztrációját Pest vármegyében. A főispán emlékeztetett: február 15-én jár le a felsőoktatásba jelentkezés határideje, a jelentkezéshez ügyfélkapu-regisztráció szükséges.

Ütemesen, zavartalanul folynak a paksi atomerőmű bővítési munkálatai - közölte külgazdasági és külügyminiszter Sopronbánfalván. Szijjártó Péter bejelentette, várhatóan áprilisban megkezdődik a reaktortartály előállítása.

450 milliárd forintot biztosít a vállalkozások fejlesztésére a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz-on keresztül a kormány. A nemzetgazdasági tárca ezért a lehető legrövidebb időn belül kiírja a pályázatokat a kisvállalkozások számára.

A rendelkezésre álló keret csaknem kétszeresére adtak be igényt a vállalkozások az ipari energiatárolók telepítését ösztönző programban. Az Energiaügyi Minisztérium szerint 116 pályázat érkezett be összesen csaknem 115 milliárd forint igénnyel.

Több mint 1100 vállalkozás nyújtott be a támogatási kérelmet 5,6 milliárd forint értékben ma reggelig vállalati e-autó támogatási programban - közölte az Energiaügyi Minisztérium. Egy cég maximálisan 64 millió forintért igényelhet támogatást.

Idén több mint 100 milliárd forintot szán a kormány a régi ivóvízhálózatok megújítására – mondta a víziközmű-ágazatért felelős államtitkár. Az Állami Számvevőszék jelentésében megállapította: csőtörések miatt 1 év alatt csaknem egy tized balatonnyi ivóvíz folyik el a vezetékhálózatból, ami több mint 17 milliárd forint kárt jelent.

Feljelentést tesz az Integritás Hatóság 4 lombkoronasétány miatt. A testület a projekteknél a folyamat minden fő állomásán súlyos szabálytalanságokat talált, amelyekről megállapította, hogy sértik az európai uniós támogatások felhasználására vonatkozó előírásokat.

Vizsgálatot rendelt el a tüdőgyulladásban meghalt nagyecsedi lány ügyében Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ. A 13 éves lány azután hunyt el, hogy a háziorvos, majd az orvosi ügyelet is hazaküldte. A szülők feljelentést tesznek.

Tíz pályázat érkezett a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjára - tudatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium. A múzeum korábbi igazgatóját, L. Simon Lászlót tavaly novemberben a nemzetközi sajtófotó kiállítás miatt váltotta le a kulturális miniszter.

Róma nem kérelmezi Budapesttől a szélsőbaloldali aktivista házi őrizetbe helyezését – erősítette meg az olasz külügy- és az igazságügy-miniszter. A két tárcavezető külön-külön fogadta a Budapesten letartóztatásban levő olasz állampolgár édesapját és ügyvédjét. A vád szerint Ilaria Salis társaival általuk újfasisztának vélt embereket vertek össze az utcán a Kitörés napján, Budapesten.

Ismét több országban szerveznek tüntetéseket, útzárlatokat a mezőgazdaságban dolgozók a környezetvédelmi előírások szigorítása és az uniós agrárpolitika miatt. Olaszországban több ponton elfoglalták a Rómába bevezető országutakat. A tiltakozásba a spanyol, a bolgár és a holland gazdák is bekapcsolódtak. Lettországban az orosz agrártermékek importjának betiltásáért tüntettek.

Az orosz ellenőrzés alá került zaporizzsjai atomerőmű mintegy 100 dolgozója nem hajlandó munkaszerződést aláírni az orosz Roszatommal. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója elmondta: zaporizzsjai látogatásán megvizsgálja, hogy ez a körülmény hatással van-e az erőmű működésére.

Németországban járatokat töröl a Lufthansa a földi személyzet sztrájkja miatt, így a repülőtereken nem lesz lehetőség a jegyek átfoglalására. A sztrájk szerdán hajnalban kezdődik és csütörtök reggel ér véget, érinti Frankfurt, München, Hamburg, Berlin és Düsseldorf repülőtereit.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Szalai Máté a gázai tűzszünet felrúgásáról: Netanjahu precedens nélküli intézkedésekről terelheti el a figyelmet

Szalai Máté a gázai tűzszünet felrúgásáról: Netanjahu precedens nélküli intézkedésekről terelheti el a figyelmet

Az újabb gázai offenzíva megindítását politikai és hatalmi érdekek is befolyásolhatták – mondta az InfoRádióban Szalai Máté. A Clingendael Intézet kutatója arról is beszélt, hogy az izraeli lakosság és a jobboldali kormánykoalíció szavazóinak a többsége inkább azt támogatja, hogy egy tűzszüneti megállapodás keretében engedjék el az összes túszt a Gázai övezetből, minthogy folytatódjanak a harcok.

Megvan, első körben hova kerülnek új készpénzautomaták

Az ATM-hálózat országos kiépítéséről tárgyaltak Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel a Magyar Bankszövetség képviselői. A szervezet főtitkárhelyettese az InfoRádióban elmondta: az lenne az optimális, ha az olyan külföldi szolgáltatók, mint a Revolut vagy a Wise, megkülönböztetés nélkül részt vállalnának az ATM-telepítési projektben. Ismertette a projekt első fázisát is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.25. kedd, 18:00
Koltay András
a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke
Itt az MNB kamatdöntése, mutatjuk a piaci reakciókat

Itt az MNB kamatdöntése, mutatjuk a piaci reakciókat

Tegnap Amerikában kiváló napot zártak a tőzsdék a Nasdaq vezetésével. Ezt követően Ázsiában többnyire esést láthattunk, míg Európában emelkednek a tőzsdék, Amerikában pedig mérsékelt optimizmus jellemzi a kereskedést. Gazdasági események szempontjából ma a hazai fókusz az MNB kamatdöntésén volt, míg külföldön a német Ifo üzleti hangulatindex közzététele után az amerikai Conference Board fogyasztói bizalmi index lesz meghatározó.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×