Infostart.hu
eur:
380.17
usd:
322.85
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Befutott Kelenföldre az 1-es villamos - Hírösszefoglaló

Magyarországon a legkiszolgáltatottabb csoportok munkaerőpiaci integrációjának folytatását sürgette az Európai Unió Tanácsa. Megkötötte a T-Systems eladásáról szóló előzetes megállapodást  a Magyar Telekom és a 4iG.

A legkiszolgáltatottabb csoportok munkaerőpiaci integrációjának folytatását sürgette az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsa a Magyarországról szóló jelentésben. A testület ajánlásai között kiemelte, hogy a gazdaságpolitika középpontjába kell helyezni a kutatást és az innovációt, valamint erősíteni az igazságszolgáltatás függetlenségét.

A kormánypártok nem tervezik az alaptörvény módosítását - jelentette ki a Fidesz választmányi elnöke. Kövér László az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is: arra számít, hogy csak az önkormányzati választások után kezdődik majd a parlament őszi ülésszaka. Kövér László, aki a Fidesz választmányi elnöke is kitért arra, hogy a Fidesz az Európai Néppárt tagja szeretne maradni, mert az európai jövő befolyásolása szempontjából ott van jobb helye.

Megkötötte a T-Systems eladásáról szóló előzetes megállapodást a Magyar Telekom és a 4iG. A tranzakció a T-Systems átvilágítása illetve a hatósági jóváhagyások után még az idén lezárulhat. Az adás-vétel a T-Systems kis- és középvállalati értékesítési üzletágát nem érinti, ezt a végleges megállapodást megelőzően átszervezik a Magyar Telekomba.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 25 millió forintra büntette a Telekomot. A hatóság azért szabott ki bírságot, mert a cég későn értesítette ügyfeleit számlázási gyakorlatának megváltoztatásáról. A Magyar Telekom a hatóság első fokú döntése ellen fellebbezést nyújt be.

Júniusban 3,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a KSH. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk, és az élelmiszerek ára nőtt jelentősen.

Félmillióval több tankönyvet rendeltek az iskolák a szeptemberi tanévkezdésre, az erre fordított költségek 700 millió forinttal csökkentek tavalyhoz képest a szaktárca adatai szerint. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára úgy értékelte, hogy jobban megtalálták a számításaikat az iskolák az új tankönyvjegyzékkel, amelyből 12 és fél millió rendelés érkezett.

Befejeződött az 1-es villamosvonal Etele térig tartó meghosszabbítása, a járat már a teljes vonalán, a kelenföldi vasútállomás és a Bécsi út között közlekedik. A kelenföldi vasútállomásig történő meghosszabbítás célja az volt, hogy létrejöjjön az összeköttetés az Etele téren az 1-es villamos, a vasútállomás, a helyközi buszok és a budai fonódó villamoshálózat járatai között.

A kelet és a nyugat közötti párbeszéd szükségességéről beszélt a magyar külgazdasági és külügyminiszter az EBESZ nem hivatalos külügyminiszteri értekezletén. Szijjártó Péter tárgyalt román kollégájával is, akit arra kért, hogy módosítsák a romániai magyarokat kedvezőtlenül érintő közigazgatási törvényt.

Ökoadót vezet be jövőre a repülőtereiről induló járatokra Franciaország. A szabály minden légitársaságra vonatkozik, de csak a franciaországi repülőterekről induló járatokra, az érkező vagy tranzit járatokra nem. A kormány döntött arról is, hogy csökkenti a közúti fuvarozóknak a dízelüzemanyag vásárlásához nyújtott adókedvezményét.

Letette az esküt az új görög kormány. Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök hétfőn nevezte ki az új kabinet tagjait. A 18 miniszterből és egy miniszterelnök-helyettesből álló kormányról július 21-én tartanak bizalmi szavazást az athéni parlamentben.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×