Infostart.hu
eur:
361.19
usd:
311.52
bux:
131413.56
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
Nyitókép: Pexels.com

Sebő Ferenc: „kétezer éves verseket is lehet kortársként énekelni, ha jó a feldolgozás”

Elhunyt a táncházmozgalom kulcsfigurája, 79 éves volt. Sebő Ferenccel korábban az InfoRádió is készített interjút az Aréna című műsorban.

Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója. A Kossuth-díjas művész idén februárban töltötte be 79. életévét. A Sebő-együttes Facebook-oldalán egy József Attila-idézettel búcsúznak tőle: „Hát dolgoztam hiven, zümmögve, mint a rét. Milyen könnyű a menny! A műhely már sötét.”

Sebő Ferenc egyebek mellett a versek megzenésítéséről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában 2017. március 15-én. Mint fogalmazott, „pont ez volt az érdekes ebben a kalandozásban, hogy a költészetnek egy olyan időtlensége van, mármint a jó költészetnek, hogy teljesen lényegtelen, hogy melyik korból származik”. Hozzátette, hogy ő kétezer éves verseket is énekelt, azokon nem lehet észrevenni, hogy ilyen régi versek lennének, vagy hogy elavultak volna – fogalmazott akkor Sebő Ferenc. Hozzátette, olyan szövegeket örököltünk, amelyek más embereknek, régebben élt, más korokban élt embereknek az érzelmeit fejezik ki, de ha jól vannak megfogalmazva, azok átívelnek évezredeket.

Sebő Ferenc 1947-ben született Szekszárdon. Zenei tanulmányait a székesfehérvári zeneiskolában kezdte, zongorázni és csellózni tanult. 1970-ben építészként végzett a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán. Itt az egyetem szimfonikus zenekarában csellózott. Halmos Béla az évfolyamtársa és szobatársa is volt. A Bercsényi Kollégiumban énekeltek, gitároztak és gyakran megzenésített József Attila verseket adtak elő. Berek Kati színésznő e versek közül néhányat felvett az Egyetemi Színpadon előadott műsorába, ahová őket is meghívta, később már együtt járták az országot. A Halmos-Sebő duó idővel együttessé bővült, historikus énekeket, gitárral kísért népdalfeldolgozásokat és énekelt verseket adtak elő. Sebő Ferenc meghatározó alakja volt a hazai népzenei megújulásnak. Munkássága az énekelt versek és az autentikus népzene népszerűsítésében is kiemelkedő. Timár Sándorral együtt a táncházmozgalom kulcsfigurájává vált.

Sebő Ferenc kutatóként és szerkesztőként a Népművelési Intézetben, az MTA Zenetudományi Intézetében és a Magyar Televíziónál dolgozott. Később az Állami Népi Együttes és a Hagyományok Háza meghatározó vezetője volt. Életművét több rangos díjjal, köztük Kossuth-díjjal ismerték el.

Sebő Ferenc 79 éves korában hunyt el.

A cikk alapjául szolgáló hanganyagot Rozgonyi Ádám készítette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk az orosz energiafüggőségről is beszélt Magyar Péterrel a lengyelországi tárgyalásokon

Donald Tusk az orosz energiafüggőségről is beszélt Magyar Péterrel a lengyelországi tárgyalásokon

Magyar Péter „barátok között van” – ezzel indította a két miniszterelnök közös sajtótájékoztatóját Donald Tusk. A lengyel kormányfő jelezte: örömmel vennék, ha a következő visegrádi csúcstalálkozót Budapesten szerveznék meg. Tusk szerint Lengyelország kész együttműködni Magyarországgal, akár közös beruházásokon keresztül is, hogy a térség országai csökkenteni tudják orosz energiafüggőségüket. Cikkünk frissül!

Répássy Róbert: Novák Katalinnak lenne elszámolnivalója a kegyelmi ügyben

„Sürgetés a pápalátogatásra hivatkozva” – egy interjúban beszélt a kegyelmi ügy körülményeiről Répássy Róbert, Varga Judit volt államtitkára az igazságügyi tárcánál. Elmondta: a tárca nem támogatta a pedofilbotrányban érintett K. Endre kegyelmét, amit az államfő változtatott meg, majd sürgetve aláíratták Varga Judit miniszterrel, aki az ellenjegyzéskor nem biztos, hogy tisztában volt a részletekkel.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Visszafordult a forint, fontos szintre érkezett

Visszafordult a forint, fontos szintre érkezett

A devizapiacokon kedden végig a közel-keleti geopolitikai feszültségek, az olajárak mozgása és a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozások határozták meg a hangulatot. A forint reggel még stabilan kezdett, napközben azonban egyre nagyobb nyomás alá került, ahogy romlott a nemzetközi kockázati környezet és erősödött a dollár. Az euró jegyzése délután már a 363-as szintet is elérte, míg a dollár 313 forint fölé emelkedett, ami kéthetes mélypont közelébe lökte a magyar devizát. A befektetők továbbra is kiemelten figyelik az iráni–amerikai konfliktus fejleményeit, az olajpiaci mozgásokat, valamint a Fed kamatemelési várakozásait, miközben a hazai piacon az új magyar kormány gazdaságpolitikai és uniós forrásokkal kapcsolatos jelzései is befolyásolhatják a forint megítélését. A devizapiaci eseményeket szerdán is percről percre követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×