Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Nyitókép: Pixabay

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Ha az eredeti műre vagyunk kíváncsiak, akkor a Micimackó 1926-ban jelent meg először. De igazából ma már ezt egy műnek tekintjük a Micimackó kuckójával, ami 1928-ban jelent meg. A Móránál egy kötetben jelent meg ez a két könyv, és ez most a teljes Micimackó, amit 1967 óta ad ki a Móra Könyvkiadó, és tavaly már a 39. kiadásnál tartott, tehát egész komoly múltja van – mondta Lovász Andrea, a kiadó főszerkesztője az InfoRádióban.

Az eredeti mű alapján készültek Micimackó-utániratok, további történetek is. A Micimackó jogait kezelő alapítvány engedélyezi ezeket, vagyis vannak olyan művek, amelyekre rákerül a pecsét is, tényleg szó szoros értelemben a borítóra is, hogy ez egy engedélyezett hivatalos folytatása a Micimackónak. „Különböző szerzők jegyzik ezt angol nyelven, és a magyar fordítók is többen vannak. A legutóbbit, például a 2025-öst Szabó T. Anna fordította nekünk, Mesék a Százholdas Pagonyból címmel.

Megint egy új szereplő jelenik meg a történetben, ezúttal egy kiskutya.

De ennek vannak előzményei. A volt egyszer egy mackó a 95. születésnapra jelent meg, a Micimackó a legjobb mackó a 90 éves szülinapra. A Micimackó visszatér volt az első, amelyik továbbgondolta a Micimackó és barátaival történteket” – mondta el Lovász Andrea.

Mindegyik új történetet ugyanaz az illusztrátor, Mark Burgess jegyzi, aki az eredeti rajzok stílusát vitte tovább, és ez egységes kinézetet ad nekik, tehát ugyanabban a mesevilágban vagyunk, amit annak idején Milne és Shepard kitaláltak – tette hozzá.

Az eredeti történet nemcsak a gyermekek számára érdekes, hanem a felnőttek számára is. A szereplői tulajdonképpen őstípusok. Nem csak a mesevilág maga egy mintakép azóta is, aminek nagyon sok hatása volt a magyar gyerekirodalomra is, de fontos benne például a csapatépítés, hogy együtt csinálunk dolgokat, és nagyon nem vagyunk egyformák, és mindegyikünknek vannak erényei és gyengeségei, és mégis megoldódik minden szituáció. Majdnem csodával határos módon, de végül minden jól alakul: ez a szemlélet, ez a világnézet azóta is hódít, azóta is működik.

„És ne feledkezzünk meg Karinthy zseniális fordításáról sem. Mind a két Karinthyre gondolok most, Emiliára is, Frigyesre is” – mondta Lovász Andrea, hozzátéve: sok szófordulat szinte már szólásmondásként, nyelvi toposzként működik, sokszor értjük egymást félszavakból is az ilyen kiszólásoknál, mint a „praktikus csupor” meg a „szokásos eljárás nevű állat” – ezek a mai napig élnek a felnőttek körében is. Mint ismert, Karinthy Frigyes segítséget vett igénybe a fordításhoz: valójában a nővére, Emília fordította le a szöveget, és Karinthy állítólag úgy fordította, hogy nem is tudott angolul, viszont az ő szépírói kvalitásai kellettek hozzá, hogy a Micimackó úgy szólaljon meg, ahogy ma ismerjük.

„Maga a név, a Micimackó is az Emília becézett formátuma, tehát egyfajta köszönet, a nyersfordító neve van benne. Egyébként a nyersfordító szó sem pontos, hiszen Karinthy Emília több nyelven beszélő filológus volt, és az ő neve miatt lett Mici a magyar fordításban”

– mondta a kiadóvezető, hozzátéve: az eredeti mesében teljesen másra utal Mackó neve. Winnie egy feketemedvéről kapta a nevét, aki a londoni állatkertbe került, és Edwardnak hívták. Azt is tudjuk, hogy az eredeti neve nem ez volt ennek a bizonyos plüssmackónak, amit az író kisfia kapott valamikor egyéves korában, de ez az állatkerti Edward medve annyira tetszett neki, hogy átkeresztelte a plüssjátékát is a Winnie névre. „Aztán azóta legenda lett ebből a történetből, világszerte milliós példányban adhatták el ezt a könyvet, és ha csak itt a Móránál megélt 39 kiadást nézzük, már ez is egy elképesztően nagy szám” – mondta Lovász Andrea, a Móra Kiadó főszerkesztője az InfoRádióban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Donald Trump amerikai elnök szerint „terv szerint halad” az Irán elleni légi hadjárat, és mint fogalmazott, Irán új vezetése „tárgyalni akar, amit el is fogadtam, beszélek velük”. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, az Iráni elleni csapások a következő napokban erősödni fognak, és most teljesül, „amit 40 éve remélünk, hogy megsemmisítő csapást mérünk a terrorista iráni rezsimre”.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×