Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

A Micimackó írója 60 éve halt meg

Alan Alexander Milne angol író, költő, Micimackó "szülőatyja" hatvan éve, 1956. január 31-én halt meg.

London Kilburn városrészében született 1882. január 18-án. Skót származású apja tanár volt, egyben annak az iskolának az alapítója, amelybe a gyerek Milne is járt, és ahol a neves író, H.G. Wells is tanított. A középiskola után a cambridge-i Trinity College-ban tanult matematikát, élete végén a Micimackó kéziratát a kollégium könyvtárára hagyta. Már ekkor az irodalom vonzásában élt, a Granta című diáklap szerkesztője, szerzője is volt, s végzése után, 1903-ban a Punch című szatirikus hetilap munkatársa, 1906-tól segédszerkesztője volt. Egy amatőr krikettcsapatnak is tagja volt, ahol olyan (irodalmi) kiválóságokkal játszott együtt, mint J.M. Barrie és a Sherlock Holmes-történeteket jegyző Arthur Conan Doyle.

Első regénye, a H.G. Wells tanácsára írott Lovers in London 1905-ben jelent meg. Milne nem igazán szerette ezt a művét, ezért az 1910-ben kiadott, a Punchban megjelent írásait egybegyűjtő kötetét tekintette első könyvének. 1913-ban megnősült, egyetlen fia, Christopher Robin (a Micimackó-könyvek Róbert Gidája) 1920-ban született.

Az első világháború kitörése után besorozták, alhadnagyként küldték a francia frontra, ahol 1916-ban a somme-i csatában megsebesült. Angliában lábadozott, felépülése után a titkosszolgálat számára készített propagandaanyagokat, 1919-ben hadnagyként szerelt le. A háború borzalmai pacifistává tették, a fronton szerzett élményeiből született meg 1934-ben a háborút elítélő, nagy vihart kiváltó Peace With Honour című műve, amelyet 1940-ben, a második világháború kitörése után War with Honor című művében lényegében megtagadott.

A háborús években keményen bírálta népszerű kollégáját, P.G. Wodehouse-t, aki 1940-ben a francia Riviérán lévő tengerparti villájában német fogságba esett, és egy év börtön után beleegyezett abba, hogy Berlinből sugárzott adásokban olvassa fel (egyébként a németeket kigúnyoló) írásait fogságélményeiről. Wodehouse szabadulása után azzal állt bosszút egykori barátján, hogy gyilkos paródiákat írt annak gyerekverseiről.

Milne 1952-ben agyvérzést kapott, agyműtétet hajtottak végre rajta. Hátralévő éveit mozgássérültként élte le 1925-ben vásárolt sussexi otthonában, ott halt meg 1956. január 31-én.

Legnagyobb sikerét a Micimackóval aratta, 1924-ben Amikor még kicsik voltunk, 1927-ben Hatévesek lettünk címmel gyermekeknek szánt verseskötetet adott ki. Népszerűek voltak színpadi művei is, amelyeket a londoni színházak folyamatosan játszottak, számos film forgatókönyvét írta. A Vörös Ház rejtélye címmel detektívregény-paródiája is megjelent, számos regényt, novellát és verset írt, Micsoda négy nap című humoros regényéből Angliában film is készült.

A világhírnevet és a halhatatlanságot a minden korosztály számára alapolvasmányul szolgáló, könyv alakjában 1926-ban napvilágot látott Micimackónak (angolul Winnie the Pooh) köszönheti. A folytatás, a Micimacló kunyhója 1928-ban jelent meg, ugyancsak Ernest H. Shepard illusztrációival. A Micimackó a múlt század legnépszerűbb prózai művei közül a tizenhetedik lett, Magyarországon A Nagy Könyv című olvasásnépszerűsítő mozgalomban bekerült a legjobb tizenkettő közé.

A csekély értelmű medvebocs ihletőjének számító Teddy mackót Christopher Robin 1921. augusztus 21-én kapta első születésnapjára. A kisfiú a Winnie nevet egy (az amerikai Winnipegből származó) medvebocsról adta, amelyet gyakran látott a londoni állatkertben, Pooh pedig egy hattyú volt, amellyel egyik születésnapján találkoztak. A Százholdas Pagony, ahol Micimackó és társai élnek, az a sussexi erdő Milne farmjának közelében, ahová kisfiával gyakran jártak ki sétálni. A csekély értelmű medvebocs és barátai, Nyuszi, Malacka, Kanga, Zsebibaba, Tigris, Füles és Bagoly természetesen emberi karakterek, a Százholdas Pagonyban zajló történetekben magára és embertársaira, kissé nevetséges erényeire és nemkívánatos gyarlóságaira ismerhet az olvasó.

A Micimackó Magyarországon 1935-ben jelent meg Karinthy Frigyes zseniális magyarításában (a Micimackó is az ő nyelvi leleménye), s ma már szinte minden létező nyelvre lefordították, még eszperantóra és latinra is. Ez utóbbi, a magyar születésű, végül Brazíliában letelepedett Lénárd Sándor munkája egyetlen latin nyelvű könyvként szerepelt a New York Times bestseller-listáján. A Micimackót számtalanszor vitték színpadra, Walt Disney rajzfilmet készített belőle. A világ legnépszerűbb medvéjének csillaga van a hollywoodi hírességek sétányán, Budapesten utcát neveztek el róla. Számos ország a tanrendjébe is felvette, és filozófiai értekezéseket is ihletett.

A Micimackó első kiadásának egy példánya 1995-ben 6750 fontért kelt el egy árverésen, az eredeti illusztrációkért pedig 2008-ban 370 millió forintnak megfelelő összeget fizettek.

Címlapról ajánljuk
Ezért kell bezárni hosszú időre Aggtelek legkülönlegesebb barlangját

Ezért kell bezárni hosszú időre Aggtelek legkülönlegesebb barlangját

Február közepétől ideiglenesen búcsút int a látogatóknak az ország egyik legkülönlegesebb barlangja, az aggteleki Rákóczi-barlang; nagyszabású beruházás indul. Megújulnak az acélszerkezetek, a járófelületek és az elektromos berendezések, de speciális nyílászárókat is elhelyeznek az ott élő denevéreknek is.

Átléphetnek Volodimir Zelenszkij feje felett az oroszok és az amerikaiak

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján közölte: az ukrán hírszerzés adatai szerint Oroszország egy 12 ezer milliárd dollár értékű gazdasági együttműködési csomaggal próbálja megnyerni a Trump-adminisztráció támogatását. Az államfő hangsúlyozta, hogy Kijev nem fogad el olyan megállapodást, amely az ukrán alkotmányba ütközik vagy sérti az ország szuverenitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Brutális orosz dróneső zúdult  Zaporizzsjára, új válaszcsapást jelentett be Zelenszkij – Háborús híreink vasárnap

Brutális orosz dróneső zúdult Zaporizzsjára, új válaszcsapást jelentett be Zelenszkij – Háborús híreink vasárnap

Zajlanak a háromoldalú tárgyalások az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna között, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azonban aggodalmait fejezte ki annak kapcsán, hogy szerinte titokban, Kijev kihagyásával születhet megállapodás a háború ügyében. Ukrajna Neptun rakétákkal támadta az orosz infrastruktúrát, miközben Oroszország az éjszaka folyamán csaknem 300 drónt lőtt ki Zaporizzsja területére. Oroszország bejelentette: elfogták a férfit, akit a Vlagyimir Alekszejev tábornok elleni merénylettel gyanúsítanak. Zelenszkij újabb szankciókról tett bejelentést, melyekkel az orosz fegyvergyártásra és annak finanszírozására mérne csapást az ukrán állam, sőt, a szankciókat az Európai Unió is átveheti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×