Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.62
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely 2025. október 9-én Stockholmban jelentette be döntését. A felvétel 2017. március 22. készült Budapesten.
Nyitókép: MTI/Marjai János

Megszólalt Krasznahorkai László: azért írtam, hogy kijavítsam az előző írásom hibáit

Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy bekerülhettem a sok igazán nagy író és költő sorába – mondta Krasznahorkai László a Nobel-díj honlapjának adott interjúban, miután bejelentették, hogy idén ő kapja az irodalmi Nobel-díjat.

Az író elmondta: egyáltalán nem számított az elismerésre és hangsúlyozta, hogy nagyon büszkévé és boldoggá teszi az is, hogy anyanyelvét, a magyar nyelvet, „ezt a kis nyelvet” használhatja.

„Elsősorban az olvasóknak köszönöm” – mondta, hozzátéve: azt kívánja mindenkinek, hogy használják a fantáziájukat, és olvassanak, mert az olvasás gazdagít és erőt ad ahhoz, hogy túléljük a mostani nagyon nehéz időket.

Arra a kérdésre, hogy mi jelenti számára a legnagyobb inspirációt, azt mondta: a keserűség. „Nagyon szomorú vagyok, ha a világ állapotára gondolok. Ez a legnagyobb inspirációm, az emberi világ” – mutatott rá, hozzátéve, hogy ez inspiráció lehet a jövő írói számára is, hogy adjanak valamit a következő generációnak, ami segít valahogy túlélni ezt a nagyon sötét időszakot.

Krasznahorkai László az interjúban beszélt arról is, hogy jelenleg Magyarország mellett Triesztben és Bécsben, vagyis az egykori Osztrák-Magyar Monarchia városaiban él.

A Nobel-bizottság telefonhívása Frankfurtban érte, ahol egy beteg barátját látogatja meg. Arra a kérdésre, hogyan ünnepel, azt mondta, hogy talán elmegy barátokkal vacsorázni, portóit és pezsgőt isznak.

A svéd nemzeti rádiónak nyilatkozva felidézte, hogy eredetileg nem akart író lenni, csak egy könyvet akart írni. Később úgy érezte, hogy a Sátántangó nem lett teljesen tökéletes, így elkezdett írni egy újabb könyvet, hogy „kijavítsa”. De később abban is talált olyat, amivel nem volt elégedett, úgyhogy írt egy újabb könyvet. „Az életem egy állandó javítás” – jegyezte meg az író.

Arra a kérdésre, hogy hogyan fogadta a Nobel-díj hírét, azt mondta: először csak ideges volt, aztán egyszerre nyugodt és ideges. Hozzátette: reméli, Magyarországon is mindenkit büszkévé és boldoggá tesz a Nobel-díja.

A Kossuth-díjas író 2004 óta a Digitális Irodalmi Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, 2015. május 18-án elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat, 2019-ben pedig a legjobb fordítás kategóriában az amerikai Nemzeti Könyvdíjat. Nemzetközi szinten az egyik legismertebb és legelismertebb magyar író.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×