Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
316.3
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Forrás: Pixabay

Káel Csaba: Budapest már a második London után az európai filmgyártásban

A magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerint a magyar filmesek ismét bizonyították, hogy tehetségükkel, lelkesedésükkel és szorgalmukkal világszínvonalú produkciókat alkotnak, amelyek tovább növelik a magyar filmipar presztízsét a világban.

Bár magyar film idén sem került be az idei Oscar-jelöltek közé, de így is örülhetünk arany szobornak: Mihalek Zsuzsa berendezőként dolgozott a Szegény párák című, Budapesten forgatott Jorgosz Lantimosz-filmben, és Oscar-díjat kapott a film két látványtervezőjével együtt.

Az összesen négy kategória Oscar-szobrocskáit bezsebelő, brit-ír, fekete humorú Szegény párák című filmet Magyarországon forgatták. Mint Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos az InfoRádióban elmondta, Emma Stone legjobb női főszereplőnek járó elismerése mellett a legjobb smink, a legjobb látvány és a legjobb jelmez díja olyan csapatmunka eredménye, amelyben nagyon komolyan részt vettek magyar alkotók és részlegvezetők, hiszen például a smink is elképesztő munka egy ilyen nagyszabású filmnél, ahogyan a jelmeztervezés, illetve a látványdíszletek és a berendezés létrehozása is.

"A dolog azért is nagyon fontos, mert

az elmúlt évben abszolút csúcsot döntött a magyar filmipar bevétele, és ezzel az ágazatnak a GDP-hez való hozzájárulása is.

És ennek a közös munkának, az ilyen kiemelkedő munkatársainknak az eredménye ez, valamint azoknak a produkciós cégeknek, akik együtt dolgoznak ezekkel a nagy nemzetközi stúdiókkal, stúdiófilmekkel. Itt most a Pioneer volt a produkciós partner a magyarországi munkálatok kapcsán, tehát őket is mindenképpen meg kell említeni" - nyilatkozta Káel Csaba.

Az úgynevezett "vonal alatti" szakemberek (a filmes szakmában a költségvetésben a vonal feletti tételek a kreatív alkotókat díjazzák, a vonal alatti pedig a többi közreműködőt) miatt jönnek hozzánk ezek a produkciók. Megvannak azok a szakembereink, az a stúdióbázisunk, az a technikai ellátottságunk, és az a gyönyörű fővárosunk, Magyarországunk, ami miatt idejönnek forgatni - magyarázta a kormánybiztos.

"Ezért a production quality-ért, vagyis a produkciós minőségért választják Magyarországot. Ez gazdasági és filmágazati szempontból nagyon-nagyon lényeges, és egyébként erősebb, mint egy alkotói Oscar. Természetesen az alkotói Oscar a csúcsok csúcsa, tehát ez nem megkérdőjelezendő. De ágazati szempontból ezek az Oscar-díjaink nagyon erősítik a pozíciónkat. Erős verseny van a régióban: ugyan jelenleg Budapest a második helyen áll London után az európai filmgyártásban, de ezt a pozíciót nagyon nehéz volt elérni, és még nehezebb megtartani" - mutatott rá Káel Csaba.

Budapest környékén egyébként nagyon komoly stúdióhálózat van, hét stúdiókomplexum áll a filmesek rendelkezésére, és ez idén 22 százalékkal nőni fog, hiszen a Mafilm stúdiókat felújították. Mint azt a kormánybiztos közölte, a koronavírus-járvány idején kezdődött el ez a program, és a kormányzat támogatásával

idén elkészül négy, Európában legmodernebbek közé tartozó filmstúdió,

kiegészítve az eddigi kettőt.

Dudás Viktor filmszakértő szerint sincs ok szomorkodni, hiszen a Szegény párák négy Oscar-díjából három nagyon komoly elismerés a magyar filmszakmának, miután a stábban nagyon nagy számban vettek részt magyar szakemberek, a stáblista vége is tele van magyar nevekkel. Megjegyezte még, hogy a látványterves elismerés szakmailag azért is olyan jelentős, mert a világ krémjének számító szakemberek - az amerikai filmakadémia látványtervező szakemberei - választják ki a jelölteket és a végső nyertest.

A magyar filmesek régiós szinten jól szerepelnek értékelése szerint, hiszen a jelentősebb filmfesztiválokon - Cannes-ban, Berlinben, Velencében, Locarnóban rendre ott vannak a magyar produkciók és felhívják magukra a figyelmet, és Oscar-díja is van négy magyar filmnek, amellett, hogy ilyen szakmai díjakat is bezsebelnek. "Lényegesen sikeresebbek vagyunk az Oscar tekintetében, mint a régió más országai" - mutatott rá Dudás Viktor.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×