Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

Elhunyt Kadlott Karcsi

Elhunyt a magyar mulatós zene ikonikus alakja, Kadlott Karcsi. Pár napja töltötte be a 80. életévét.

A zenész az 1960-as évek vége óta muzsikált, főleg lakodalmas, illetve mulatós dalairól ismert. Kadlott Károly vasárnap halt meg - írja sok más lap mellett a blikk.hu.

A hír először rajongói oldalán adták közre.

Közismert száma volt a Bocsássa meg nekem a világ.

A Poptariszanya Facebook-oldalon azt írják: Számtalan helyen játszott, Budapest elegáns vendéglátóhelyeitől a vidéki bárokig, ahol a közönség mindig szívébe zárta. Karrierje során több mint 30 albumot adott ki, és együtt énekelt a műfaj más nagyjaival, többek közt Bugyi Zoltánnal és Lagzi Lajcsival is.

Nevét és dalait egy egész nemzedék ismerte és szerette – zenéje egyszerre volt humoros, szívhez szóló és szórakoztató, sokunk számára az élet fontos pillanataihoz kötődik.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×