Infostart.hu
eur:
375.46
usd:
317.81
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója beszédet mond Psota Irén kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze tiszteletére állított emléktábla avatásán a II. kerületi Bem rakparton 2019. március 28-án. A 2016-ban elhunyt színésznő március 28-án ünnepelte volna kilencvenedik születésnapját.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Vidnyánszky Attila: Istentől kapott ajándék a Nemzeti Színház irányítása

A színházigazgató azért vonta vissza lemondását, mert rájött, a Nemzeti Színház nem nélkülözheti őt.

Nem állapítható meg egyszemélyi felelősség a Nemzeti Színházban történt balesetben, azt több tényező szerencsétlen alakulása okozta - mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Vidnyánszky Attila a vizsgálat eredménye mellett amiatt vonta vissza a felmondását, mert az elmúlt hónapokban rájött, a színház nélküle nehezen működtethető. Szembesülnie kellett azzal, hogy az összetett működés mennyire nehezen teszi lehetővé, hogy kiváljon a színház életéből. Nagyon sok fontos ügy és kezdeményezés kötődik hozzá és a Nemzeti Színházhoz.

Az igazgató utólag megköszönte Csák János kulturális és innovációs miniszternek, hogy nem fogadta el a felmondását és arra buzdította, folytassa a munkáját.

Úgy érzi, csinálnia kell tovább, mert ez a dolga. A színház vezetését nem csupán feladatként, hanem Istentől kapott ajándékként éli meg, amire egész életében készült. Hozzátette, bármilyen változást hajtanak is végre, teljes egészében akkor sem zárható ki a balesetek lehetősége.

A Magyar Nemzet videót is közölt a színházigazgatóval készült interjúról:

Címlapról ajánljuk
Történelmi fordulat Csehországban: véget ért a feketeszén-bányászat 250 éves korszaka

Történelmi fordulat Csehországban: véget ért a feketeszén-bányászat 250 éves korszaka

Furcsa fordulat történt a csehországi szénkitermelésben: a hivatalos adatok szerint tavaly 25,6 millió tonna szenet termeltek ki, ami 2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ez azért érdekes, mert az ország hosszú távon éppen a szén fokozatos kivezetésére készül: több mint 250 év után februárban megszűnt a feketeszén-kitermelés az országban.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×