eur:
400.79
usd:
372.84
bux:
92221.62
2025. március 26. szerda Emánuel
Budapest, 2021. június 17. A Kálvin tér és környéke a főváros VIII. kerületében, alkonyat idején a távolról készült felvételen. Középen balra az AEGON Magyarország biztosító székháza az Üllői út elején. Mellette jobbra a Kálvin téri református gyülekezet klasszicista stílusban emelt temploma, amely Hild Vince tervei alapján épült 1816-1830-ig. Ez a magyar főváros legnagyobb református temploma. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét

Az országos nyitó istentiszteletet Bu­da­pes­ten, a Kálvin téri református templomban tartják – közölte a szervező Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT).

Az imahét napjain a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a keresztények egységéért.

A programsorozatot megnyitó szertartáson beszédet mond Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a MEÖT 2017-es döntése óta az ökumenikus imahét nyitó vasárnapja egyben az üldözött keresztényekért imádkozás vasárnapja is. Ezen a vasárnapon mind a katolikus egyházközségeknek, mind az Ökumenikus Tanácshoz tartozó tagegyházak gyülekezeteinek lehetőségük van imádkozni a délelőtti istentiszteleten az üldözött keresztényekért szerte a világban.

Az idei imahét bibliai mottója az Ézsaiás próféta könyvéből vett idézet:

„Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek igazságra. / Tanuljatok meg jót tenni: keressétek az igazságot”.

Az ez évi imahét anyagát az Egyesült Államokban működő Minnesotai Egyházak Tanácsa készítette, a szö­ve­get az Egyházak Világtanácsa Hit- és Egyházszervezet Bizottsága és a Vatikán Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanácsa ál­tal lét­re­ho­zott nemzet­kö­zi bizottság tag­jai véglegesítették – olvasható a közleményben.

Az imaheti füzet kiemelten foglalkozik a rasszizmus kérdéskörével – írták, hozzátéve, Magyarországon az alapige más hangsúlyt kap a szomszédban zajló háború miatt.

„Nap mint nap erőszakos cselekmények hírét halljuk. Testvérnépek harcolnak egymás ellen.

Naponta több mint tízezer ember lépi át határainkat a háború elől menekülve” – fogalmaztak.

Az imahét kiváló alkalom lehet a rasszizmussal és a háborúval kapcsolatos önvizsgálatra. „Mindkettő a rosszindulat, sokszor a gyűlölet megnyilvánulása, nekünk azonban gondolatainkkal és magatartásunkkal a krisztusi egység értékét kell képviselnünk” – írták.

Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, az eseményen először még csak az anglikán és a katolikus egyház tagjai vettek részt, és csak az egyesült államokbeli Graymoorban tartották meg.

Az esemény Magyarországon több évtizedes hagyományra tekint vissza.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Koltay András: a közösségi média óriásai a jövőben is kijátsszák az európai szabályozást

Koltay András: a közösségi média óriásai a jövőben is kijátsszák az európai szabályozást

A kommenteléssel kapcsolatos új törvényről, a közösségi médiában tapasztalható sérelmek jogi útjáról, az Egyesült Államok új adminisztrációjának a közösségi média óriásplatformjaival való politikai álláspontjáról is beszélt Koltay András, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Elmondta, milyen szerinte Magyarországon a sajtószabadság helyzete.

Fertőtlenítőkapukat telepítenek a szlovák-magyar határra, több átkelőt részben lezárnak

Szlovákia a száj- és körömfájás megbetegedés terjedésével összefüggésben lezárja az összes kishatár-átkelőt a szlovák-magyar határon és más intézkedéseket is tesz.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 26. 20:45
×
×
×
×