Infostart.hu
eur:
361.97
usd:
311.7
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Meghalt Monica Vitti

90 éves volt az olasz sztár.

Elhunyt Monica Vitti olasz színésznő. Az egykori filmsztár halálát férje, Roberto Russo jelentette be. Dario Franceschini kulturális miniszter az olasz film királynőjének nevezte nekrológjában.

Az 1931-ben Rómában született Maria Luisa Ceciarelli művésznevét 1954-ben vette fel. A hatvanas évek legnagyobb filmsztárjai közé tartozott. Az olasz filmművészet olyan nagyságaival emlegették egy lapon, mint Alberto Sordi, Marcello Mastroianni, Vittorio Gassman és Nino Manfredi.

Michelangelo Antonioninak, aki felfedezte és múzsájaként tekintett rá, több filmjében szerepelt, köztük 1960-ban elsőként A kaland című drámában, amelyet Cannes-ban a zsűri díjával jutalmaztak. Később a rendezőnek Az éjszaka, a Napfogyatkozás és a Vörös sivatag című filmjeiben is sikert aratott.

1971-ben ő volt Jancsó Miklós A pacifista című, Olaszországban forgatott filmjének főszereplője, de a közös munka mindkettejük számára csalódásnak bizonyult: a forgatás feszült hangulatban folyt, a film pedig megbukott. Vitti 1970-ben Marcello Mastroiannival játszotta el a Féltékenységi dráma főszerepét Ettore Scola romantikus vígjátékában, majd 1974-ben emlékezetes alakítást nyújtott Luis Bunuel A szabadság fantomja című alkotásában. Pályafutása során olyan kiváló partnerei voltak, mint Giancarlo Giannini, Alain Delon és Vittorio Gassman.

Későbbi férje, Roberto Russo Flirt című filmjében nyújtott alakításáért 1984-ben a Berlinalén díjazták. 1995-ben pedig a velencei filmfesztiválon ismerték el pályafutását Arany Oroszlán-díjjal. A legjelentősebb olasz filmes kitüntetést, az Olasz Filmművészeti Akadémia David di Donatello-díját hatszor vehette át.

Vitti húsz éve vonult vissza a nyilvánosságtól. Néhány éve megrendült az egészségi állapota, Alzheimer-kórral küzdött. A 90. születésnapja alkalmából tavaly november 3-án az olasz televízió is köszöntötte a dívát.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a Lázár-minisztériumban talált dolgok miatt feljelentést teszünk

Videót tett közzé Magyar Péter miniszterelnök: az eddigi építési és közlekedési minisztérium épületében, ahol mostantól a Miniszterelnökség működik, többek között rengeteg Fidesz-pártszóróanyagot találtak. Mint fogalmazott, tiltott pártfinanszírozás és más bűncselekmények miatt feljelentést tesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: Orbán Viktor nem kapja meg a jelenlegi szabályok szerint neki járó 38,8 millió forintos végkielégítést. Eközben Magyar Péter felmentette a helyettes államtitkári pozíciójából Havasi Bertalant, aki közölte, hogy nem mond le a végkielégítéséről, és bíróságon is kész érvényesíteni a jogait. Havasi azt állítja, esetében nem több tízmilliós összegről, hanem hathavi fizetésről van szó, amelyet az utolsó fillérig követelni fog. Magyar Péter közben luxusberuházásokra hivatkozva követeli a Kúria elnökének távozását - Varga Zs. András korábban visszautasította a vádakat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×