Infostart.hu
eur:
355.6
usd:
311.61
bux:
140514.84
2026. július 2. csütörtök Ottó

A magyar csapat nyerte meg a borfelismerés világbajnokságát

A magyar csapat nyerte meg idén a dél-franciaországi Avignonban tartott borfelismerő világbajnokságot, megelőzve Belgiumot és Spanyolországot - közölték a szervezők szombaton.

A Franciaország egyik legfontosabb szakfolyóirata, a Revue des vins de de France című havilap idén már kilencedik alkalommal rendezte meg a versenyt, amelyen 27 ország csapata vett részt.

Nagy meglepetést okozva Magyarország csapata - Aranyos Attila, Molnár Levente, Rabcsánszki Laura és Didier Sánchez versenyzők, valamint Palágyi Krisztina tanácsadó - győzött, maga mögé utasítva a legnagyobb bornemzetek kóstolóit.

A borfelismerés világbajnokságaként emlegetett Championnat du monde de dégustation történetében először nyert Magyarország csapata, amely tavaly és 2018-ban egyaránt az ötödik, 2019-ben a 12., 2017-ben pedig még a 7. helyen végzett.

Aranyos Attila a francia folyóiratnak nyilatkozva elmondta, hogy őt magát is meglepte a siker, "Tudtam, hogy az első öt között leszünk, de hogy megnyerjük a versenyt, én lepődtem meg a legjobban" - fogalmazott.

"A magyar egy nagyon tapasztalt csapat, amely jó ideje részt vesz a bajnokságokon" - mondta Denis Saverot, a Revue des Vins de France szerkesztőségi igazgatója az AFP francia hírügynökségnek, hozzátéve, hogy Magyarországnak számos borvidéke van, és a Tokajból származó édes bort XIV. Lajos király udvarában is felszolgálták.

A világbajnokságon részt vevő minden csapat négy versenyzőből és egy tanácsadóból állt. Az első körben hat bort kellett vakon azonosítaniuk, megadva a szőlőfajtát, az országot, az évjáratot és a termelőt. A selejtezőből továbbjutó csapatoknak újabb hat borral kellett folytatniuk a versenyt. A tizenkét borból hat vörös, hat pedig fehér volt.

A versenyzők teljesen vakon kóstolnak, nem láthatják a borok palackját, nem kérhetnek külső segítséget, csak egymással beszélhetnek és közösen dönthetnek. A borok a világ bármelyik térségéből és bármelyik évjáratból származhatnak, és bármilyen szőlőből készülhetnek.

Az idei versenyen a legnehezebb feladatnak egy, az észak-spanyolországi Aragón régióból származó, garnacha szőlőfajtából készült bor felismerése bizonyult. Ezt csak a luxembourgi versenyzők találták el. Sokkal könnyebb feladatnak bizonyult például egy osztrák fehérbor vagy éppen egy jurai fehérbor azonosítása.

Az előző két évben első helyen végzett Franciaország csapata idén a hatodik helyre szorult.

Címlapról ajánljuk
Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több mint 520 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására országszerte a viharkárok miatt, főként kidőlt fák, leszakadt ágak, villámárvizek és elöntött pincék miatt. A szóvivő arra vonatkozóan is adott pár tanácsot, hogyan vészelhető át az ítéletidő, ha éppen házon kívül ér utol minket.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Magyarország is tartott a paktumtól, de egymást falják fel az EU új szövetséges blokkjában

Magyarország is tartott a paktumtól, de egymást falják fel az EU új szövetséges blokkjában

Alig két hónappal az EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás ideiglenes hatálybalépése után máris vita robbant ki a dél-amerikai országcsoporton belül a kedvezményes uniós exportkvóták felosztásáról. A jelek szerint a tagállamok a hosszú tárgyalások során nem dolgoztak ki közös rendszert a kvóták felosztására, ezért jelenleg egymással versenyeznek abban, hogy ki tudja előbb eladni limitált tarifák mellett az exportra szánt mezőgazdasági termékeit. A kialakult helyzet különösen Paraguayt aggasztja, hiszen az ország attól tart, hogy a nagyobb gazdaságok gyorsan kiszorítják őket a kereskedelmi paktum érdemi kedvezményezettjei közül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×