Infostart.hu
eur:
354.28
usd:
310
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
A megújult budapesti Cinema City Aréna VIP részlegének egyik vetítőterme 2018. február 13-án. A Cinema City tavaly ünnepelte magyarországi működésének 20. évfordulóját, miután a kelet-közép-európai régióban Budapesten nyitotta meg az első moziját 1997-ben, azóta a főváros 5 pontján 68, az ország 13 megyeszékhelyén összesen 89 mozitermet működtet.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Nagyon lassan tápászkodik fel a mozik nézőszáma

A járvány előtti időszak mintegy felénél tartunk most.

Emelkedett a mozik nézőszáma, de még elmarad a várakozásoktól, bár a tavalyi szintnél sokkal jobb a helyzet - írta a Világgazdaság a csütörtöki számában.

Borsos Erika, a Mozisok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke a lapnak elmondta: idén nyáron a 2019-es azonos időszaknak csak a 40-75 százalékát érték el a nézőszámok, szeptemberben pedig az 50-80 százalékát.

Az alacsonyabb arányokat a művészmozik érték el, a multiplexekbe intenzívebben tértek vissza a látogatók - tette hozzá.

A MOSZ elnökre rámutatott arra is, hogy a nagy várakozás övezte filmek azonban még csak ezután kerülnek a mozikba. Erős lesz a kínálat a következő hónapokban, várhatóan az ősz folyamán még bőven fog emelkedni a nézők száma - közölte.

Borsos Erika kitért arra is, hogy általában októbertől március végéig a legmagasabb a látogatók száma a mozikban, de az ágazat 2020-as terveit teljesen átírta a koronavírus-járvány. Ráadásul az idén is zárva voltak a létesítmények májusig, de a szolgáltatók nagyon bíznak abban, hogy az év hátralévő részében a mostaninál lényegesen több látogató lesz.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×