Infostart.hu
eur:
354.28
usd:
310
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Meghalt a Sztárom a párom rendezője

Roger Mitchell halála előtt egy II. Erzsébet brit királynőről szóló dokumentumfilmen dolgozott.

Elhunyt 65 évesen Roger Michell brit színházi és filmrendező, a Sztárom a párom című nagy sikerű romantikus komédia rendezője.

Michell családja a halál okát nem közölte.

Roger Michell számos brit színházban rendezett, egyebek mellett a Royal Court Theatre, a Nemzeti Színház és a Királyi Shakespeare Társulat előadásain is dolgozott. A kilencvenes évektől népszerű tévéprodukciókat is készített, köztük Jane Austen regényéből a Meggyőző érvek című tévéfilmet.

A filmvásznon a legnagyobb sikere a Richard Curtis forgatókönyvéből rendezett Sztárom a párom lett, amelyben a Julia Roberts által alakított filmcsillag beleszeret egy londoni könyvesbolt tulajdonosába, akit Hugh Grant játszott.

1999-es bemutatását követően sokáig ez a vígjáték volt a legnagyobb bevételű brit mozifilm. Michell egy hollywoodi thrillerrel folytatta pályafutását: az Ütközésponttal, amelyben Ben Affleck és Samuel L. Jackson szerepelt.

2004-ben forgatta Kitartó szerelem című filmjét Ian McEwan regényéből, amelynek Daniel Craig, Rhys Ifans és Samantha Morton volt a sztárja. Vénusz című, 2006-ban rendezett vígjátékában nyújtott alakításáért Peter O'Toole Oscar-jelölést kapott.

Az elmúlt évtizedben forgatta A király látogatása című történelmi drámáját, amelyben Bill Murray játszotta Franklin D. Roosevelt elnököt. 2020-ban, a velencei filmfesztiválon mutatták be utolsó játékfilmjét, a The Duke című vígjátékot Jim Broadbent és Helen Mirren főszereplésével.

Michell több nemzetközi filmfesztiválon aratott sikert filmjeivel, és két tévés produkciójával, a Meggyőző érvekkel és a The Lost Honour of Christopher Jefferies című minisorozattal a Bafta-díjat is elnyerte.

Halála előtt egy II. Erzsébet brit királynőről szóló dokumentumfilmen dolgozott.

Kétszer nősült, első felesége Kate Buffery színésznő volt. Második feleségétől, Anna Maxwell Martin színésznőtől nem vált el, de külön éltek. Két házasságából négy gyermeke született.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×