Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: Pixabay.com

Haltenyésztő-Eb lesz Magyarországon

A paksi nemzetközi versenyre mintegy 70 tenyésztő több mint 120 halpárral nevezett

Magyarországon tartják a guppi haltenyésztők Európa-bajnokságát és kiállítását augusztus 5-7. között, a paksi nemzetközi versenyre mintegy 70 tenyésztő több mint 120 halpárral nevezett 8 országból - közölte Pasaréti Gyula, az Akvaristák Magyarországi Egyesületének (AME) elnöke az MTI-vel.

Az érdeklődők augusztus 7-én, a lakosság számára nyilvános programon nézhetik meg a díjazott halakat, konzultálhatnak a tenyésztőkkel. A belépés díjtalan, a rendezvény a kiállított versenyhalak aukciójával zárul, melyen a hobbi iránt érdeklődők is részt vehetnek - tájékoztatott az egyesület.

Az Akvaristák Magyarországi Egyesülete közleményében felidézi, hogy Európában több évtizedes hagyománya van a guppi szabványok szerinti tenyésztésének, az első versenyt 1954-ben, Németországban szervezték, több ezer résztvevő jelenlétében. A magyar versenyguppi-tenyésztők száma az utóbbi években jelentősen emelkedett, teljesítményük felkeltette a nemzetközi szakma figyelmét, ennek köszönhető, hogy 2021-ben ismét megkapta az Európa bajnokság szervezési lehetőségét az Akvaristák Magyarországi Egyesülete.

Az egyesület adatai szerint Magyarországon néhány száz vállalkozás foglalkozik díszhal-tenyésztéssel, ugyanakkor a díszhalas hobbinak több tízezres tábora van. Európában versenyzéssel, versenyguppik tenyésztésével több száz tenyésztő foglalkozik.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×