Infostart.hu
eur:
360.5
usd:
309.61
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Nyitókép: ATV

Egyszer csak Róma ókori határkövébe botlottak egy építkezésen

Kr. u. 49-ből való a lelet.

Az ókori Róma ritka határkövére bukkantak régészek egy új csatornarendszer építésének előzetes régészeti feltárása során, utoljára száz éve találtak hasonló leletet az olasz fővárosban.

A határkövön lévő felirata alapján a szakemberek úgy vélik, hogy Claudius császár idejéből, Kr. u. 49-ből való a lelet.

Virginia Raggi, Róma polgármestere pénteken mutatta be a sajtónak a kemény mészkőből készült határkövet, amely a szent katonai és politikai területet, a pomeriumot - városhatárt - jelölte ki.

Június 17-én bukkantak rá, amikor feltárásokat végeztek az Augustus császár közelmúltban helyreállított mauzóleuma alatt futó szennyvízcsatorna áttelepítésének munkálatai előtt Róma történelmi központjában.

Claudio Parisi Presicce, a Római Régészeti Múzeum igazgatója elmondta, hogy a határkőnek polgári és szimbolikus jelentősége van. Róma városának alapítása a pomerium kijelölésével kezdődött - mondta. Ez a terület egy szent földterület volt a városfal mentén, ahol tilos volt mezőgazdálkodást folytatni, építkezni, ott élni, és tilos volt átmenni rajta fegyverrel.

A határkövet akkor fektették le, amikor kiterjesztették a római pomerium területét 49-ben, új városhatárokat jelölve ki.

Raggi hozzátette, hogy eddig csupán tíz ilyen követ találtak Rómában, az utolsót száz éve.

A követ az Ara Pacis múzeumban fogják kiállítani addig, amíg nem nyílik meg Augustus császár múzeuma.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×