Infostart.hu
eur:
360.6
usd:
310.41
bux:
132095.56
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Nyitókép: Unsplash.com

Több mint kétmilliárd forint jogdíjat buktak el a zenészek

Átlagosan 25 százalékos a visszaesés, de az előzenei fellépéseknél 47 százalékos a zuhanás.

A Covid-járvány miatt az Artisjus 2020-as bevételei is drasztikusan csökkentek, a szerzőknek kifizethető jogdíj összege 25 százalékkal esett vissza: 2020-ban még 8,612 milliárd forintot tudott magyar és külföldi szerzőknek folyósítani az Artisjus, idén 6,48 milliárd forint érkezik a hazai és nemzetközi slágerek szerzőihez. Ennek az összegnek nagyjából a fele jut magyar dalszerzőkhöz – írja a napi.hu.

Az élőzenei fellépések után járó összeg zuhant a legnagyobbat:

47 százalékkal kevesebb jogdíjat kapnak a koncerten játszott dalok szerzői idén,

mint egy évvel korábban.

A rádiós elhangzások után kifizetett jogdíj összege is drámaian csökkent: átlagosan 32 százalékkal alacsonyabb összeg jut egy szerzőnek a tavalyi elhangzások után, mint amennyi 2020-ban.

A televíziós elhangzásokért fizethető jogdíjaknál mindössze 5 százalék a csökkenés mértéke. A korlátozások miatt válságba került vendéglátás-turizmus szektor által fizetett úgynevezett gépzenei jogdíj visszaesése is jelentősen csökkenti a szerzők számlájára érkező pénz összegét.

A zenészek bevételeinek átlagosan negyede a jogdíj, az élőzenei fellépések elmaradásával viszont sokaknak ez lett a zenéből származó fő jövedelemforrása. Az előző évre járó szerzői jövedelmeket az egyesület évente két részletben folyósítja. Május 18-án a 2020-as rádiós, televíziós elhangzások után járó jogdíjat, valamint a vendéglátóhelyeken megszólaló élő háttérzene utáni jogdíjakat kapják meg a dalszerzők. 7682-en részesülnek most jogdíjból 46 828 dal, zenemű elhangzásai után. A kifizetés második ütemében az Artisjus többek között a tavalyi koncertek, filmzenék után járó jogdíjakat fizeti ki, ez majd júniusban lesz esedékes.

Címlapról ajánljuk
Oeconomus: így változott a magyar orvosok bére

Oeconomus: így változott a magyar orvosok bére

Az elemző szerint a 2026 előtti években eddig nem látott fizetésemelés történt. Az InfoRádió megkeresésére Jávor Balázs azt is mondta, a 2020-as, egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény fordulópontot jelentett. A rezidensek majdnem háromszor, a szakorvosok 4,3-szor, a főorvosok pedig 3,7-szer nagyobb reáljövedelemmel bírnak mostanra 2010-hez képest.

Kegyelmi botrány: most újra Magyar Péternél pattog a labda, majd Sulyok Tamásnál fog

Nyilvánosságra hozta a kormány a kegyelmi botrány iratainak egy részét. Ezt Magyar Péter miniszterelnök jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján. Az elhangzottakra már az államfő és a Fidesz is reagált. Sulyok Tamás közölte: átadja Magyar Péternek a nála lévő dokumentumokat, ha „hivatalos felkérést kap rá”. Két ügyvéd is reagált.
Csak egy módon állítható meg Oroszország örökös terjeszkedése – Óriási felelősség nyomja Európa vállát

Csak egy módon állítható meg Oroszország örökös terjeszkedése – Óriási felelősség nyomja Európa vállát

Az orosz–ukrán háború lezárásáról szóló viták során nemcsak Ukrajna, hanem Oroszország jövőbeli biztonsági elhelyezkedése is kulcskérdés – ám a történelem azt mutatja, hogy Moszkva csak állandó terjeszkedés révén érzi magát biztonságban. A NATO hagyományos katonai fölénye ellenére a demokratikus társadalmak sebezhetőek az orosz nem konvencionális hadviseléssel és manipulációval szemben. Megoldás egy eurázsiai biztonsági rendszer létrehozása lenne, amely Európát, Oroszországot és Kínát egyaránt magában foglalja, és amely nem értékalapon, hanem kemény stratégiai érdekek mentén működne. Bár egy ilyen rendszer kialakítása jelenleg nincs napirenden, a koncepció kidolgozása már most fontos, mert elősegítheti az orosz–ukrán konfliktus rendezését is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×