Infostart.hu
eur:
361.81
usd:
311.7
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Lehet jelentkezni az Esterházy Art Awardra

Közzétették az Esterházy Art Award idei pályázatát, amelyre 45 év alatti magyar képzőművészek jelentkezését várják. A döntőbe jutott alkotók munkáiból december 3-tól kiállítás látható a budapesti Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban.

Az Esterházy Privatstiftung közleménye szerint a 2009-ben megalapított Esterházy Art Award célja a fiatal, tehetséges magyar művészek felkarolása, illetve a kortárs képzőművészet és a nemzetközi párbeszéd támogatása.

Az alapítvány emlékeztet arra, hogy a nyertesenként 5 ezer euróval járó díjat kétévente, minimum kettő és maximum három 45 év alatti magyar képzőművésznek ítéli oda a független nemzetközi szakmai zsűri.

A pályázaton festészettel és festészettel határos technikákkal, valamint ezekkel a technikákkal operáló térinstallációkkal lehet indulni. A kiállításra rendelkezésre álló múzeumi terek lehetővé teszik a nagyobb méretű, illetve installációs művek befogadását is, ezeknek a pályaműveknek a benyújtásánál az első körben terveket, illetve vázlatokat is elfogadnak.

Pályázni a www.esterhazy-now.at weboldalon lehet június 11-ig.

A díjra olyan, felsőfokú végzettséggel, valamint magyar állampolgársággal, illetve legalább 5 éve bejelentett állandó magyarországi lakcímmel rendelkező művészek pályázhatnak, akik a díjátadó időpontjában még nem töltötték még be 45. életévüket. A benevezett alkotások a leadás pillanatában nem lehetnek 24 hónapnál régebbiek és a művész tulajdonát kell képezzék.

A nemzetközi zsűri tagjai Sandro Droschl, a grazi Künstlerhaus, Halle für Kunst & Medien igazgatója; Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum főigazgatója; Ottrubay István, a díj alapítója, az Esterházy Privatstiftung vezérigazgatója; Rieder Gábor művészettörténész, kurátor, az Artkartell művészeti igazgatója; Szegedy-Maszák Zsuzsanna, művészettörténész, a BTM Budapest Galéria vezetője; Vitus Weh, az Esterházy Privatstiftung művészeti tanácsadója, valamint Luisa Ziaja, a bécsi 21er Haus kurátora.

A beérkezett pályázatok alapján a zsűri előreláthatóan 20 pályázót jelöl a díjra; a jelöltek munkáiból 2021. december 3-tól 2022. február 13-ig kiállítás lesz látható a budapesti Ludwig Múzeumban. Az Esterházy Art Award nyertesét a kiállítás ünnepélyes megnyitóján, december 2-án hirdetik ki.

Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×