Infostart.hu
eur:
363.48
usd:
318.49
bux:
144610.25
2026. július 22. szerda Magdolna
A Szépművészeti Múzeum 2020. március 2-án.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Baán László: ősszel Cézanne-kiállítás lesz a Szépművészetiben

A múzeum főigazgatója az InfoRádióban megígérte, mindent megtesznek az elmaradt egyiptomi és angol anyag bemutatásáért, most Dürer korával nyitnak.

Már úira megnyitotta kapuit a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria is. A Szépművészetiben egy fél évszázad után most újra kiállított, saját grafikai gyűjteménnyel ("Dürer kora") várják a látogatókat.

"Nyilván tudtuk, úgy is készültünk, hogy a látogatottság nem fogja elérni a zárás előtti időszakot. Több oka is van ennek: a hazai látogatók közül egy fontos réteg, az idősebbek valószínűleg még kevésbé mozdulnak ki otthonról közintézményekbe, és nagyon hiányoznak a turisták nekünk is, mint más helyről is az országban" – indította gondolatait az InfoRádióban Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

Az első hétvégén azért így is megfordult több száz látogató mindkét intézményben, már maszk is csak a dolgozóknak kell, kézfertőtlenítési lehetőség pedig mindenki számára rendelkezésre állt.

A "Dürer koráról" elmondta, két időszaki kiállítást pótol most a saját gyűjteményből megvalósuló kiállítás. Ez egyik elmaradó tárlat egy egyiptomi fáraósír megtalálásáról, a másik egy angol tematikájú, "pre-raffaellita" kiállítás lett volna, mindkettő – megfelelő időben – százezreket vonzott volna, ha megtartják, és tervben is van, hogy jövőre pótolják, de mivel mindenkinek felborult a menetrendje, rugalmasságra van szükség.

"A késő gótikától a reneszánszig német rajzok és metszetek láthatók most a múzeum kamarakiállításán,

legutóbb 50 esztendeje férhetett hozzájuk a közönség, vagyis generációk nem láthatták" – mondta a mostani megoldásról. A következő nagy dobás egyébként október végén lehet egy Cézanne-kiállítás révén – jelentette be Baán László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×