Infostart.hu
eur:
363.77
usd:
318.72
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Wikipédia/Colson Whitehead @ BBF

Colson Whitehead kapta idén a Pulitzer-díjat regény kategóriában

Whiteheadnek így két egymást követő regényéért sikerült elnyernie a rangos elismerést.

Colson Whitehead kapta idén a Pulitzer-díjat regény kategóriában A Nickel-fiúk című nagysikerű könyvéért. A történet az 1960-a évek elején, az Egyesült Államok déli államaiban játszódik. Főszereplője egy fekete bőrű fiú, aki bekerül a Nickel Akadémia nevű floridai javítóintézetbe, ahol a nevelői kar veri és szexuálisan bántalmazza a diákokat.

A Pulitzer-díjakat odaítélő zsűri szerint az igaz történeten alapuló regény

"egy erőteljes történet az emberi kitartásról, méltóságról és megváltásról".

Az 50 éves Whitehead kísérleti narratíváiról és az amerikai történelemben, valamint folklórban való elmerüléséről ismert.

Három évvel ezelőtt az 1800-as évek Amerikájában játszódó, A föld alatti vasút című regényéért kapta meg a Pulitzer-díjat.

Whitehead a kiadóján keresztül megjelentetett közleményében adott hangot örömének a Pulitzer-díjak hétfői kihirdetése után.

Mint fogalmazott, "ez egy óriási megtiszteltetés és remélem, hogy ez tudatosítja az emberekben a regény alapjául szolgáló intézmény, a Dozier fiúiskola egykori létezését, hogy az áldozatok és történeteik ne merüljenek a feledés homályába".

Az irodalom területén egyebek között dráma, történelem és életrajz kategóriában osztottak ki még Pulitzer-díjat. A zenei Pulitzert idén Anthony Davis operája, a The Central Park Five kapta.

Az elismerést az 1847-ben Makón született, majd Missouriban letelepedett újságíró és lapkiadó, Pulitzer József emlékére a New York-i Columbia Egyetem alapította.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×