Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Meghalt Kampis Miklós

Életének 85. évében meghalt Kampis Miklós építész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a 20. század második felének és a 21. század első évtizedeinek meghatározó személyisége - közölte az MMA.

Kampis Miklóst az MMA saját hallottjának tekinti.

Az akadémia közlése szerint Kampis Miklós megszervezte a Dél-Dunántúli Építész Stúdiót Pécsett és Zalaegerszegen. Később Keszthelyt és Kaposvárt összefogva hozzákezdett egy szellemi munkához azért, hogy túléljék a korszakban uralkodó, az építészet háttérintézményeit jellemző szellemi nihilt. Az építészetről fokozatosan áttért a városrendezésre, ő volt az, aki Kaposvár első sétálóutcáját, a sétálóutca fogalmát képes volt megvalósítani Magyarországon, amelyet aztán sok település követett. Alakulásától kezdve a Kós Károly Egyesülés igazgatója, majd tiszteletbeli tagja volt. 2001-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 2018-ban megkapta a nemzet művésze címet.

Kampis Miklós Budapesten született 1935. november 14-én. Apja, Kampis Antal híres művészettörténész volt, ő adatta ki Határ Győző Heliáne című regényét (1948), amelyet Borsos Miklós illusztrált. Édesanyja akvarellistaként és festőművészként tevékenykedett. Kampis Miklós az Ybl Szakiskolát követően 1954 és 1959 között a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karra járt, ahol Makovecz Imre évfolyamtársa volt. 1965-től antropozófiai tanulmányokat folytatott, 1966 és 1968 között pedig a Budapesti Műszaki Egyetem, Városépítés-Városgazdálkodás Szakmérnök képzésén vett részt.

1959-től helyezkedett el a BUVÁTI-nál (Budapesti Állami Tervező Intézet), ahol 1961-ig dolgozott. Ezt követően 1961 és 1987 között a SOMOGYTERV tervezője, majd vezető tervezője és főépítésze volt. Dolgozott a Dél-Dunántúli Építészeti Stúdiónál (1976-1980), majd a PD. Építészeti Stúdió vezetője volt (1976-1979). 1987-től 1997-ig a KAPOSTREV Kisszövetkezetnél vezető tervezőjeként dolgozott. Munkájában az építészetről fokozatosan áttért a városrendezésre.

Kaposváron az ő irányításával mérték fel az 1970-es évek elején a megyében lévő valamennyi népi műemléket. Jelentősebb országos tervpályázatokon indult sikerrel (Hollókő, Ófalu foghíjbeépítések, Velence-tavi hétvégi házak). 1970 és 1989 között tagja volt a Magyar Építőművészek Szövetségének. A Kós Károly Egyesülés alapítója (1988), 1989 és 2004 között igazgatója, majd 2003-tól örökös tagja volt. 2000-től 2011-ig a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet tagja, 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt - írták a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari
2025, F1-évértékelő

Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari

A pesszimistább várakozásokat is alulmúlta az idei Forma–1-es szezonban a Ferrari: az olasz csapat szurkolóinak Lewis Hamilton sanghaji sprintgyőzelmével és Charles Leclerc néhány dobogós helyezésével kellett beérniük. Az olasz istálló a negyedik helyen zárta a konstruktőrök csatáját. Vámosi Péter, a Motorsportol.hu főszerkesztője azon sem lepődne meg, ha 2027-ben teljesen új pilótafelállással kísérletezne a a Ferrari.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×