Infostart.hu
eur:
362.48
usd:
315.76
bux:
153799.92
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Ákos: aki nincs már velünk, az bennünk él tovább

Idősziget címmel megjelent Ákos huszadik szólólemeze. A tizennégy dalt tartalmazó stúdióalbumon duettet énekel Anna lányával, és emléket állít az édesapjának is.

Élete eddigi legfontosabb lemezének tartja az Időszigetet Kovács Ákos, de szerinte így is kell hozzáállni. Minden lemez után úgy érezte, hogy mindent odaadott, mindent belesűrített, és ez most sincs másképp - mondta az InfoRádiónak.

"31 éve állok színpadon, amit megtanultam erről a műfajról, magamról, a világról, azt elmondom a dalszövegben, és benne van a hangzásban is. Akik követik a munkámat, talán visszaigazolást adnak majd erről" - nyilatkozott a Kossuth-díjas zenész.

A lemez anyaga, amelyet megszokott zenésztársaival, Madarász Gábor gitárossal, Lepés Gábor billentyűssel, Bánfalvi Sándor dobossal és Kálló Péter basszusgitárossal készített, négy év alatt született. Ám ez idő alatt nem csak ezzel foglalkoztak, hiszen közben ezernyi feladatuk volt: százezres nézőszámú turnék, telt házas Aréna-koncertek, sikeres előadói estek töltötték ki az időt. Ákos nem is tudja, mikor volt idő és energia az új dalokra.

"A katonaságnál mondták azt, hogy a nap 24 órából és az éjszakából áll, én ezt igyekszem bizonyítani" - mondta a zenész, és hozzátette, ennek a nagyon mozgalmas négy évnek a terméke a 14 új dal, amely az Idősziget albumon szerepel. Ebből négyet már a Hazatalál című középlemezzel bemutattak, de ezeket is újrahangszerelték az egységes hangzás érdekében. Ákos a stúdiómunkát is nagyon fontosnak tartja, mert így lesz teljes a produkció. A munka dandárja idén tavasztól őszig tartott, a nagy országjáró turné szüneteiben dolgoztak a saját stúdiójában.

Az új albumon és a klipben ezúttal megjelenik Kovács Ákos családja is, szól dal az édesapjáról, a videoklipben szerepelnek a gyerekei, és van dal, amelyet közösen énekel a 17 éves lányával.

"A család eddig is megjelent a dalszövegeimben. Ők az életem fontos szereplői, és a saját életem az alapanyaga annak, amit csinálok. Most egy vasárnapi közös családi muzsikálás közben Anna lányom megmutatta egy új szerzeményét, és elájultam. Nem akartam elhinni, hogy ezt ő írta, ezért azt mondtam, ha tényleg ő szerezte, akkor felteszem a lemezre" - mondta Ákos. Kettesben, duettben adják elő az Elhiszem című számot, de a lánya vokalistaként szerepel a Felemelben is. Ez a dal az apaságról szól, ezért a kliphez összegyűjtötték az összes zenekari tagot, az élő apákat, az elhalt apákra emlékező képeket és az összes gyereket, aki a zenekar környékén fellelhető.

"Apámmal intenzívebb a kapcsolatom, mint amikor élt. Most mindennap beszélünk. A dal arról szól, hogy nem kell megijedni, mert aki nincs már velünk, az bennünk tovább él, és mi is tovább élünk valakiben, ha megadatott az apaság élménye. Aki eddig látta a klipet, hallotta a számot, annak mind könnyes volt a szeme. Mindenki érintett, mert mindenkinek van apja. A gyermekség élménye mindannyiunkban ott van" - mondta a Felemel című dal és klip kapcsán.

November elején jelenik meg a tavalyi dupla Aréna-koncert kép- és hangfelvétele, majd december 14-én lesz a lemezbemutató koncert az Arénában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×