Infostart.hu
eur:
363.11
usd:
316.21
bux:
154035.79
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Huszárok földi maradványait exhumálták Tiszaalpár határában

A katonák beazonosítása még folyamatban van.

A második világháborúban meggyilkolt huszárokat exhumáltak a közelmúltban Tiszaalpár határában, számolt be a Bács-Kiskun megyei hírportál.

Az előkutatások és engedélyeztetések után a napokban feltárt sírokban

a három huszár csontmaradványai mellett ruházatot, övcsatokat, gombokat, csizmát, illetve egy páncéltörő fegyvert is találtak,

ismertette a megyei lapnak a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóság Belföldi Hadisírgondozó Osztályának főelőadója.

A huszárokat 1944 októberében szovjet katonák végezhették ki,

derült ki a feltárt terület tulajdonosának az elmondásából. A főelőadó tájékoztatása szerint a három huszár valószínűleg az első huszárezredben szolgált, mivel azonban az azonosítási jegytokok nem kerültek elő, a katonák beazonosítása még folyamatban van.

A kihantolt huszárokat katonai tiszteletadás mellett helyezik végső nyugalomra Budapesten.

Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Vape- és kriptóadóval oldanák meg az EU 2000 milliárdos forrásdilemmáját

Vape- és kriptóadóval oldanák meg az EU 2000 milliárdos forrásdilemmáját

Brüsszel új uniós adókkal próbálná előteremteni a következő hétéves költségvetéshez szükséges többletforrásokat, de a tagállamok csak olyan terheket támogatnának, amelyek nem a már beszedett nemzeti adóbevételeket csökkentik. A tárgyalások egyik új iránya az elektromos cigaretták és a kriptovaluták megadóztatása lehet, ezek ugyanis több országban egyelőre nem esnek hasonló közteher alá. António Costa szerint a tagállamoknak októberig kell közelíteniük az álláspontjukat, ha 2027 végéig megállapodást akarnak kötni az új költségvetésről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×