Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Jól vizsgázott a VOLT az új helyszínen

Mintegy 143 ezren vettek részt a 27. Telekom VOLT Fesztiválon Sopronban június 26. és 29. között - olvasható a szervezők közleményében.

"Sikerrel debütált a fesztivál az új helyszínen, a régi szomszédságában, a nyitónapon a látogatók száma elérte a 40 ezret. Az idei tapasztalatok alapján

szükséges további fejlesztés a helyszínen,

azonban nagy öröm számunkra, hogy elsőre jól vizsgázott a VOLT új területe, amely nagyobb, komfortosabb és jóval biztonságosabb a korábbinál" - idézte a közlemény Lobenwein Norbert alapító-főszervezőt.

Hozzátette: az új helyszín biztosítja, hogy legalább tíz évre előre tervezni lehessen Sopronban az eseménnyel.

Fülöp Zoltán, a fesztivál másik alapító-főszervezője azt emelte ki, hogy a VOLT egyre inkább családi eseménynek számít. Sopronból ezernél is többen érkeztek biciklivel és sokan vitték magukkal a gyerekeiket is, akiknek a belépőért egy olyan rajzzal kellett fizetniük, amelyet a VOLT inspirált. Négy nap alatt közel ötszáz rajzot kaptak.

A legnagyobb érdeklődés az első napon fellépő rockzenekarokat kísérte. A Slipknot, Slash, a Black Eyed Peas és Parov Stelar is nagy sikernek bizonyult. Tízezrek voltak kíváncsiak a Halott Pénz 15 éves, jubileumi show-jára, amelyből az év végére film is készül.

A Sopron - a csillagok városa projekt újabb székkel bővült, a Slipknot és a Halott Pénz kapott ajándékba egy-egy műalkotást, amelyeket a következő hónapokban Sopron belvárosában állítanak fel.

A fesztivál szervezői idén a Médiaunió kampányához csatlakoztak, amellyel a tanárok megbecsültségét igyekeztek elősegíteni, emellett önálló helyszínen emlékeztek meg a Páneurópai Piknik harmincadik évfordulójáról.

Jelen volt a Láthatatlan Kiállítás, ahol egy sötét konténerben vakok segítségével lehetett tájékozódni, Krasznai János fotóművész mozgó műtermében pedig fekete-fehérben örökítette meg az ezerarcú fesztiválozókat.

A tájékoztatás szerint a helyszíni véradó állomáson minden eddiginél többen adtak vért, amellyel ismét országos rekord született, a vendégek egy magyar nagyváros vérellátásnak megfelelő mennyiségű vért adtak.

Jövőre július 1. és 4. között rendezik a fesztivált.

Címlapról ajánljuk
Jönnek a kemény reggeli úszások, ősszel pedig kaliforniai edzőtábort terveznek – Virth Balázs az olimpiai felkészülésről

Jönnek a kemény reggeli úszások, ősszel pedig kaliforniai edzőtábort terveznek – Virth Balázs az olimpiai felkészülésről

A Los Angeles-i olimpia lebonyolításához és programjához igazodva arra kell koncentrálni a következő időszakban, hogy minél jobban menjenek a reggeli úszások – mondta az InfoRádióban Márton Richárd és Zombori Gábor edzője. A szakember beszélt arról is, hogy a magyar szövetség szeptemberre edzőtábort szervez az olimpia helyszínén, hogy hasznos tapasztalatokat szerezhessenek a válogatott kerettagjai.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Eszünkbe is alig jutnak, mégis nagy hatással voltak a világháborúra – Itt van a nagy világégés három leginkább alulértékelt kézifegyvere

Eszünkbe is alig jutnak, mégis nagy hatással voltak a világháborúra – Itt van a nagy világégés három leginkább alulértékelt kézifegyvere

A filmeknek és a videojátékoknak hála mára sokan már ránézésre meg tudják mondani, hogy egy-egy második világégés során használt fegyvernek nagyjából mi a neve. Akadnak azonban olyan eszközök, amiket talán nehezebben ismerünk fel, mégis legendás státuszra tettek szert saját kategóriájukon belül: géppisztoly ami évekre meghatározta a nyugati pisztoly-kaliberű gépfegyverek dizájnját, a kor legjobb könnyűgéppuskája, vagy egy nemzet, amely hadiiparáról néha teljesen meg is feledkezünk – Itt van három fegyver, amely sokkal jobban működött, mint gondolnánk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×