Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
324.03
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz
Vecsei H. Miklós, Junior Prima-díjas színész a fővárosi Vígszínház előtt 2017. október 3-án. A Vígszínház társulatának tagja ezen a napon interjút adott az MTI újságírójának.
Nyitókép: Balogh Zoltán

Vecsei H. Miklós szerelmes lett bizonyos előadásokba

Vecsei H. Miklóst közönségtalálkozóra hívták Egerbe. A helyi lapnak arról is nyilatkozott, hogy azért kezdett el színházzal foglalkozni, mert szerelmes lett bizonyos előadásokba.

A színészt az is foglalkoztatja, hogy a fiatalok elvesznek a virtuális valóságban. Most fellépett egy furcsa civilizációs jelenség,

az okostelefon-függőség,

hiszen egész nap azt várjuk, történjen már valami, az okostelefon pedig megadja ennek a reményét, és ami reményt kelt, azzal nagyon sokat foglalkozunk akkor is, ha valójában nem nyújt semmit - mondta Vecsei H. Miklós a heol.hu-nak adott interjúban. Hozzátette: ez majdnem mindenkit beszippant.

Arról is beszélt, hogy

ez a folyamat egy olyan világot hoz, amiben nincsenek csendek. Ami azért nehéz, mert az embernek ősidők óta voltak csendjei, és most tíz éve nincsenek.

A színész szerint ugyanakkor van remény, hiszen az offline kommunikáció egyre erősebb, emberibb és izgatóbb. "Feladatomnak érzem, hogy a tanítványaimat és kollégáimat e felé tereljem" - mondta Vecsei.

A színművész vallásos emberként beszél magáról. Ezzel kapcsolatban elmondta: "nagyon sok múlik a hitgyülekezetek vezetőin, akár egy tanáron. Ha jó a vezető, akkor jól működik a közösség. Az egyház nagyon régi intézmény, nagyon sokféle hagyománnyal, melyeket könnyű félremagyarázni, és valójában nem is tudjuk, melyik az igazi. Sok sebezhető pontja van, és az emberek szeretik is sebezni, és vallás kapcsán a keresztes hadjáratokat és inkvizíciót emlegetni. Mindez csak azt mutatja, hogy nagyon nehéz róla beszélni, és még nehezebb jól gyakorolni a vallást. Ezért egy hívő embernek keveset kell emlegetnie Istent, és sokat kell a hite jegyében cselekedni.

Bár Jézust nagyon sokan képzelik el egy szomorú emberként, szerintem derűs volt, és valószínűleg ezt a derűt kell sugároznia ma egy hívő embernek

ahhoz, hogy a vallás jó helyen legyen a világban."

Vecsei H. Miklós az InfoRádió Arána című műsorában:

Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×