Infostart.hu
eur:
362.29
usd:
316.77
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Fassang László orgonaművész, a Zeneakadémia orgona tanszakának vezetője, a projekt szakmai vezetője a Zeneakadémia megújult orgonáján játszik a hangszert bemutató sajtótájékoztatón a Zeneakadémia nagytermében
Nyitókép: MTI / Mónus Márton

Világörökségi hangszer újult meg a Zeneakadémián

Kilenc éven át tartó rekonstrukció után, október 22-én, az intézményalapító Liszt Ferenc születésnapját ünneplő koncerten szólal meg újra a budapesti Zeneakadémia nagytermében a felújított Voit-orgona.

Az 1907-ben épült hangszer rekonstrukciója 800 millió forintos állami támogatásból valósult meg, a hangszer négy manuálos, 74 regiszteres, több mint 4500 síppal.

A megújult orgona az európai örökség és a világörökség része, az orgonatörténet olyan pillére, amely nélkül orgonakultúráról és klasszikus-zenei kultúráról beszélni nem lehetne - mondta Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora a hangszer bemutatásakor.

A rektor kiemelte, hogy Magyarország újabb kinccsel gazdagodott, amely példaértékű lehet a világ számára is, hiszen ez a hangszer az oktatás szempontjából is kiemelkedő jelentőségű és a jövő muzsikusait is inspirálni fogja. Vigh Andrea emlékeztetett, hogy a Zeneakadémia Szenátusa 2010-ben, az intézmény főépületének rekonstrukcióját követően tűzte ki célul a nagyteremben található, de az 1960-as évek végétől más hangszerrel helyettesített Voit-orgona visszaállítását az eredeti helyére.

A magyar kormány 2014-ben döntött arról, hogy 800 millió forinttal támogatja az orgonaprojektet, amelyet ekkor tudtak ténylegesen elkezdeni. A rekonstrukciót a nemzetközi közbeszerzési eljárás eredményeként a német Johannes Klais Orgelbau és magyarországi partnere, az Aeris Orgona Kft. végezte az egyetem orgona tanszakának tanáraiból, műszaki és gazdasági szakembereiből álló szakértői bizottság felügyelete mellett.

Az orgonaszakértői feladatokat Szabó Balázs látta el Fassang László orgonaművésszel, a Zeneakadémia orgona tanszakának vezetőjével, a projekt szakmai vezetője pedig Lakatos Gergely főmérnök volt.

Európában a budapesti a harmadik felújított és működő hangversenytermi Voit-orgona.

Hasonló kaliberű történelmi orgonával a világon mindössze két oktatási intézmény büszkélkedhet, a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium és az amerikai Yale Egyetem.

A kilenc éven át tartó munka eredményeként felújított orgonában megjelennek a modern orgonaépítészet vívmányai is, például a hangszínkombinációk kezelését megkönnyítő számítógépes rendszer. A hangszer lehetőséget ad a teljes orgonairodalom koncertszerű megszólaltatására, beleértve az orgonát alkalmazó zenekari, kórus- és kamaraműveket, így a növendékek a legmagasabb szinten sajátíthatják el az orgonaművészet mesterségbeli fogásait.

Az október 22-i Orgonaavatón Erkel, Liszt, Kodály, R. Strauss és Reger alkotásai mellett Szathmáry Zsigmond orgonista-zeneszerző erre az alkalomra írt szimfonikus orgonaversenye is elhangzik Ruppert István, Szabó Balázs, Pálúr János és Fassang László előadásában.

A műsort a Bartók Rádió és az M5 tévécsatorna élőben közvetíti, az Eurovízió és az Eurorádió rádió- és televízióállomásai pedig felvételről sugározzák. A rendezvény a Zeneakadémia Facebook oldalán is követhető lesz.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×