Infostart.hu
eur:
362.29
usd:
316.77
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Nagypál Orsi filmrendező a Nyitva című első nagyjátékfilmjének sajtóvetítése után a budapesti Puskin moziban, ahol  interjút adott a Magyar Távirati Irodának 2018. október 9-én.
Nyitókép: Bruzák Noémi (MTI)

Új magyar film: humorral és drámával a párkapcsolatokról

A héten mutatják be a mozik Nagypál Orsolya első nagyjátékfilmjét, a Nyitva című alkotást. A humorral átszőtt mozi a párkapcsolati nehézségek, a hosszú távú monogámia kérdéskörét boncolgatja Radnay Csillával és Kovács Lehellel a főszerepben.

„Alkotóként nekem az egy felszabadító gondolat, hogy tudom, hogy erről nagyon sokféle filmet lehetne csinálni” – fogalmazott a rendező. Nagypál Orsolya hozzátette: „nekem nem az a feladatom, hogy az egyetlen lehetséges jó megoldást megtaláljam ebből, hanem, hogy egyet a sok közül”.

A filmről elmondta: szórakoztatóan tárgyalja a párkapcsolati nehézségek témakörét, de megmutatja annak mélységeit is. A cél az volt, hogy egy komplex, többrétegű mű készüljön.

Az alkotók szándéka az volt, hogy úgy beszéljenek a párkapcsolatok nehézségéről, hogy a film a drámai helyzeteket is bemutassa, de humoros is legyen.

Az alkotó úgy gondolja, 30 éves kor felett az embernek már-már muszáj hasonló témakörökkel foglalkoznia, ezért választotta ezt a problémakört filmje alapjául. A környezetében élő párok is próbálkoznak különböző megoldásokat találni a hosszútávú monogámia fenntartására.

„Van, aki abban hisz, hogy pár dologról inkább nem mesélünk otthon, van, aki abban hisz, hogy jobb, ha mindenről mesélünk otthon, és jobb, ha kibeszéljük az esetleges kalandozásokat, van, aki azt gondolja, hogy semmiféle kalandozás nem tűrhető meg egy kapcsolatban, van, aki szerint ez képtelenség” – fogalmazott a rendező.

Bár volt klasszikus casting, de munkája során sok színésszel találkozott korábban, így azt például előre tudta, hogy Kovács Lehellel szeretne dolgozni. Radnay Csillát azonban a válogatáson választotta ki a szerepre. „Elég hamar kiderült, hogy az ő párosuk jól fog tudni működni” – emelte ki Nagypál Orsolya.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×