Infostart.hu
eur:
365.21
usd:
320.67
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Nyitókép: kolompos.hu

Tipegő-topogó, esti mulatság és sok zene a Kolompos együttessel

Idén is megrendezi hagyományos nyári családi táborát a Kolompos együttes június 25-től Szerencsen, a Rákóczi várban. Nagy Zoltán, az együttes muzsikusa azt mondja: nagyon sokan az ilyen alkalmakkor lelnek rá a népzenében, néptáncban rejlő örömökre, s viszik magukkal a hagyományok szeretetét.

Tizenötödik éve tartják meg a Kolompos családi tábort, ami azért indult, mert a sok népzenei, néptáncos tábor mellett az együttes szeretett volna valami különlegeset csinálni - mondta Nagy Zoltán, a Kolompos együttes muzsikusa.

"Mi mindig a gyerekekhez értettünk, a táncházainkban is a családok vettek részt, ezért kilenc éve kitaláltuk, hogy legyen egy családi táborunk,

ahol megpróbáljuk az egész éves tevékenységünket belesűríteni egy hétbe. Mindenféle olyan dologgal akartunk foglalkozni, amit mi is szeretünk, a gyerekek is, és a gyerekes felnőttek is, illetve az érdeklődőket abba az irányba szeretnénk terelgetni, amit mi jónak tartunk" - hangsúlyozta Nagy Zoltán.

A zenész elmondta azt is, hogy nemcsak gyerekeknek, de felnőtteknek szóló műsor is van a repertoárjukban, amiben megtartva játékosságukat,

a szívekre és a lelkekre akartak hatni.

Gyerekszájra nincs orvosság

Nagy Zoltán kifejtette, hogy a koncertjeiken, táboraikban teljesen más hangnemet kell használni a gyerekekkel szemben, mint a felnőttekkel, ugyanis a felnőtt közönség egy udvarias közeg.

Ha nekik nem annyira tetszik valami, akkor is végignézik és udvariasan megtapsolják, ellenben egy gyermek rögtön az elején közli az előadóval nemtetszését.

Nincs mese, ha valami nem tetszik, akkor elfordul tőle, mással foglalkozik, elindul a "zsizsegés" a nézőtéren, amit el lehet ugyan nyomni hangerővel, de nem ez a célunk - emelte ki a muzsikus.

"Nem is a szórakoztatás a célunk, hanem valamilyen irányba terelni a kicsi lelkeket, amit mi jónak tartunk: a hagyományszeretet, a hagyományápolás, és a tisztelet irányába" - mondta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

Gyengül a forint: euró 366, a dollár 322 forint felett is járt. A magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is veszít értékéből. Közben jelentősen erősödik a dollár, amely az euróval szemben július vége óta nem látott szintre jutott, miután Michael Barr, a Fed egyik vezető tisztségviselője újabb, októberi kamatemelés lehetőségéről beszélt az erősödő inflációs nyomás miatt. A piac már 70 százalékos eséllyel áraz egy újabb amerikai kamatemelést, miközben a kötvénypiacon is rendkívül nagy mozgás alakult ki: a tízéves hozam a megadott adatok szerint 1,70 százalékponttal emelkedett, és 2007 júliusa óta nem látott szintre került.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×