Honnan jött a könyv ötlete?

A menedzserem, Fiák Kriszta ötlete volt, hogy 50 nappal az 50. születésnap előtt a közösségi oldalunkon minden nap egy képet tegyünk közzé, és írjak egy sort hozzájuk. Arra gondoltam, ha már ilyen visszaemlékezés és visszaszámlálás jellege van, akkor legyen valódi emlékezés belőle. Az archívumból elővettem fényképeket, és ebből egy egyre kiterjedtebb bejegyzéseket tartalmazó Facebook-sorozat lett. Amikor ezeket sajtó alá rendeztük, hirtelen még eszembe jutottak kisebb sztorik, fényképek, amiket bele lehet tenni.

Tulajdonképpen ez egy kibővített változat?

Jelentősen kibővült. A lényege, hogy azoknak, akik az én sorsomat részben vagy egészben követték az elmúlt évtizedekben, emlékkönyv jellege is van, és ami nagyon érdekes volt: másokat is emlékezésre sarkallt, és ez nagyon érdekes hozadéka ennek a sorozatnak.

Mennyire az életútja publikus, már ismert részét tartalmazza? Merthogy jóval személyesebbnek tűnik...

Vannak nagyon-nagyon szubjektív részek, és remélem, hogy vannak benne szellemesen megírt részek is, különösen a privát történetek kapcsán. De a szakmai történések kapcsán is vannak olyan szellemesebb visszaemlékezések, amelyek nemcsak azoknak szólnak, akik jelen voltak azon a koncerten, hanem akik ezt az egész ügyet valamilyen szinten magukénak érzik.

Egy kicsit talán kitárulkozóbb, mint az ilyen könyvek szoktak lenni.

Olyan családi képek is bekerültek, amelyeket az ember nem szokott megosztani. Én kifejezetten szemérmes voltam e tekintetben az elmúlt években, de ez a saját könyvem, a saját visszaemlékezésem, úgyhogy ebben talán ilyesmit is megengedhet magának az ember.

Ezek a történetek mind elevenen éltek? Vagy nehéz volt előbányászni, hogy mi is volt, hol tartottunk akkor?

A tényszerű történések, szakmai események előbányászása nem ment volna azok a memoárok nélkül, amelyeket én mindig megírtam az esztendők végén. Nem emlékeztem volna például arra, hogy a Kodolányi János Főiskolán Karácsony Gábor író-festővel együtt elmélkedtünk a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Ha ez ilyen szamárvezetőként nem lett volna meg, akkor nyilván részben sem tudtam volna felidézni. A családi sztorik nagyon élnek bennem, mert én ilyen sztorizós vagyok, ezeknek egy része került bele ebbe a könyvbe.

Mennyire változtak meg a súlypontok?

Nagyon sokféle feladatban kipróbálhattam magam, és vannak olyan esztendők, ahol a fotókat nézve is teljesen különböző arc néz vissza ránk. Az előbb a ’98-as évnél nyitottam ki a könyvet, ahol még a klipforgatás elején egy lóhajú, naiv tekintetű illető néz a kamerába, és egy nappal később, a következő forgatási napon már teljesen megváltozott fizimiskával, rövidebb hajjal, némafilmes sminkkel. Ugyanebben az évben volt, hogy játszottam a Madách Színházban, és volt telt házas Aréna-koncertünk is. Nagyjából ebben az időszakban jelent meg egy verseskötetem, ami fölkerülhetett egy szépirodalmi sikerlistára Márai Sándor és John Updike könyve közé. Nagyon érdekes volt megnézni, hogy egy évben rengetegfajta történés volt.

Az kegyelem a sorstól, hogy az ember ilyen sok mindenben működhet. Az már az én titkom marad, hogy ez a sokféleség csak sokféleségnek látszik, tehát igazából ez ugyanannak a kreativitásnak a gyökerén nő, ezek csak különböző megnyilvánulási formák.

Azért vagyok hálás, hogy azt tehetem, amit nagyon szeretek csinálni.

Mitől jó egy ilyen memoár? Legyen humoros, legyen tömör, legyen nosztalgiába révedő?

Nagyon sok aktuális dolgom van, ez a könyv nem arról szól, hogy de bezzeg milyen jó volt régen. Ez arról szól, hogy milyen jó élni, milyen jó mindig. Olvastam visszaemlékezéseket, voltak olyanok, amelyek nagy hatással voltak rám, voltak elborzasztók is, de, mondjuk, Phil Collins visszaemlékezését, amikor Kanadában járhattam az Arany-estekkel, akkor a reptéren megvettem, és hazafelé kiolvastam. Az ő sajátos fanyar humora, saját magával szembeni fenntartása és szarkazmusa nagyon megérintett, pedig abban csak néhány kép volt. És akkor úgy gondoltam, hogy

olyan szép képanyagunk van, talán dominálhatnak a képek, de remélem, a szöveg önmagában is működik.

Ezt igazából majd a könyv olvasói, vásárlói fogják megmondani. Ami visszajelzés érkezik hozzám a könyv kapcsán, az eddig mind nagyon pozitív.

Ez a szöveg közösségi oldalra készült. Mennyire más, amikor könyvként jelenik meg?

Próbáltam ellenállni a kísértésnek, hogy nagyon átjavítsam a Facebookra szánt dolgokat, mert oda talán kevesebb önkontrollal ír az ember. Nagyjából az a bázisa a könyvnek, amit a közösségi oldalra írtam, ugyanakkor

más súlya van annak, amit az ember a képernyőn olvas, mint amit a kezébe fog.

Kicsit olyan ez, mint hogy a digitális óra mindig a pillanatot mutatja, ha a kerek, hagyományos, analóg óra számlapjára ránézünk, akkor azt is látjuk, hogy a napban hol tartunk, hogy az egészen belül melyik pillanatban vagyunk most. Valahogy ezt a különbséget érzem, a személyesség és személytelenség közötti, a kontextusba helyezett pillanat és a csak a pillanatot megmutató számok közötti különbséget érzem én a digitális megjelenés és a kézben fogott könyv között. Itt teljes ötven évet tart a kezében az, aki megvásárolja ezt a könyvet.

Lesz könyvbemutató, vagy most az ötvenes turnéval eltelik az idő?

Az Ákos50 jubileumi turné a hétvégén zárul az Erkel Színházban. Három napra beköltözünk a dalszínházba, vasárnap este véget ér az Ákos50 akusztikus sorozat, most már csak fesztiválokon fogunk játszani, ahol egy teljesen más felállású zenekarral, más hangvételű koncertet adunk, egy teljesen más dalsorral. De lesz könyvbemutató is. Egy már volt Kolozsvárott, a könyvnapokon, és lesz két dedikálás is. Az egyik május 29-én, kedden 16 órakor Debrecenben, a víztoronyban. Itt egy fotókiállítás is nyílik 50 fotóval, részben a Visszaszámlálás képeiből, és lesz egy budapesti dedikálásunk is a könyvhéten, június 9-én, szombaton, 15 órakor a Vörösmarty téren, a Libri standján.

Jönnek a nyári fesztiválok. Nyilván ezek is fontosak meg érdekesek, de legtöbben talán már az Aréna-nagykoncertre készülnek. Itt mi várható?

Oda fogunk csapni. December 15-én játszunk az Arénában, és most egy nagyobb hangulati vagy hangszerelési váltásra készülünk. A fesztiválokra már kórus nélkül megyünk, rockzenekari felállással, rockos hangvétellel, tehát nem szeretnénk elrévedni ettől az 50-es számtól, tehát az Ákos 50 fesztiválos kanyarban rockzenét fogunk játszani.

És mennyire lesz meghatározó az a szintipopos irány, ami most tulajdonképpen már elköszönt.

Nem lesz meghatározó. Lezártuk azt az időszakot, most új fejezetet szeretnénk nyitni, csak hangzásban, mert a dalaink nem fognak megváltozni, csupán a hangszerelés. Fesztiválkompatibilis lesz, de talán még egy fokkal erőszakosabb is lesz, mint amit a fesztiválokon megszoktak. Nagyon markáns arcélű produkciónak ígérkezik, és ennek egy mutációját szeretnénk majd decemberben az Arénában színpadra állítani.

Ákos nemrégiben bővebben is beszélt az idei terveiről az InfoRádió Aréna című műsorában: