Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Így halt meg Leonard Cohen

Leonard Cohen énekes, dalszerző álmában halt meg az után, hogy az éjszaka közepén elesett Los Angeles-i otthonában - jelentette be menedzsere.

Robert B. Kory közleménye szerint "halála hirtelen, váratlan és békés" volt.

Amikor a 82 éves énekes halálát a múlt héten bejelentette a család, nem közölték annak okát.

Kory megerősítette azt is, hogy Leonard Cohen november 7-én, hétfőn halt meg, három nappal azelőtt, hogy a Facebookon közölték a halálhírt. Az idős énekes-dalszerzőről köztudott volt, hogy az utóbbi évben romlott egészsége és daganatos betegséggel küzdött. Múlt csütörtökön temették el Montréalban szülei, nagyszülei mellé a család és barátok jelenlétében.

Menedzsere közölte: tervezik, hogy Los Angelesben megemlékeznek Leonard Cohenről.

Hanyatló egészsége ellenére a halála előtt hónapokban Leonard Cohen nagyon elfoglalt volt, azon dolgozott, hogy befejezze számos projektjét - mondták el barátai és kollégái a The New York Times amerikai napilapnak. Nemcsak befejezte októberben megjelent utolsó You Want It Darker című albumát, de két másik zenei projekten és egy versesköteten dolgozott.

Érezte, hogy egyre kevesebb ideje van hátra. A lehető leghatékonyabban akarta kihasználni az időt, hogy befejezze munkáit - mondta Patrick Leonard producer, dalszerző.

Amikor meghalt, egy olyan albumon dolgoztak együtt, amely Cohen dalai és más rhythm and blues inspirálta dalok vonós feldolgozását tartalmazza. Leonard, aki Madonnával, a Pink Floyddal és más neves zenészekkel dolgozik együtt, elmondta, hogy gyakran az éjszaka közepén kapott emaileket dalszövegekkel Cohentől.

Leonard Cohen az elmúlt 50 évben 14 stúdióalbumot készített. Pályafutása során több tucat zenei és irodalmi díjat kapott. Neve bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be, és hazája legmagasabb kitüntetését, Kanada Érdemrendjét is megkapta. Gyakran melankolikus dalai csak ritkán lettek slágerek. Legismertebb dalát viszont, a Hallelujah-t 1984-es megjelenése óta több százan dolgozták már fel.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt, aki a fiatalokhoz szólva azt mondta: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá. Orbán Viktor az is bejelentette: két hét múlva Washingtonba utazik.

A Tisza Párt bemutatta 240 oldalas programját

Magyar Péter szombaton ismertette a párt 240 oldalas választási programját, amelyet – mint mondta – több mint ezer szakértő bevonásával állítottak össze. A Működő és emberséges Magyarország alapjai című dokumentumban a Tisza gazdasági növekedést, igazságosabb adózást, az egészségügy és az oktatás rendbetételét, valamint az ellopott közvagyon visszaszerzését ígéri.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×