Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Mégis ad néhány koncertet Phil Collins

Phil Collins hétszeres Grammy-díjas zenész, énekes és dalszerző jövő júniusban kezdi meg Londont, Párizst és Kölnt érintő visszatérő turnéját.

Az In The Air Tonight és az Against All Odds című slágerek előadója június 4-én, 5-én, 7-én, 8-án és 9-én lép színpadra a londoni Royal Albert Hallban, majd június 11-én és 12-én Kölnben, a rákövetkező héten Párizsban lép színpadra - írta a BBC News.

Collins 2011-ben jelentette be visszavonulását, miután a kezében lévő idegek sérülése miatt már alig bírta tartani a dobverőket, tavaly azonban bejelentette, hogy európai turnéra készül. A zenésznek ugyan valamelyest javult a kézügyessége, de elmondása szerint nem valószínű, hogy a dobok mögé ül a turné során. "Azt hiszem, csak énekelni fogok. Nem hiszem, hogy valaha is újra képes leszek úgy játszani, mint régen" - mondta a 65 éves előadó. Collins 15 éves fia azonban a jelek szerint méltó utódja apjának. "Nicholas még csak tanulja a dobolást, de már most fantasztikusan játszik" - büszkélkedett a zenész. Collins tavaly már tett néhány lépést a visszatérés irányába, amikor jótékonysági koncertet adott a Little Dreams Foundation nevű alapítványa számára - ezen a fia is fellépett -, valamint két slágerét is elénekelte a 2016-os US Openen New Yorkban. "Azt hittem, hogy csendben vissza tudok vonulni. De a rajongóktól, a családomtól és a zenésztársaimtól kapott támogatásnak hála újra lángra lobbant bennem a zene és a színpad iránti szenvedély". Collins a progresszív rock egyik legfontosabb zenekara, a Genesis dobosaként vált ismertté a hetvenes évek elején, majd miután Peter Gabriel énekes kilépett, 1975-től ő lett a csapat hangja is. 1981-ben jelent meg első szólóalbuma Face Value címmel. A Not Dead Yet Live elnevezésű turnéra péntektől lehet jegyet váltani. A zenész Not Dead Yet: The Autobiography című önéletrajzi könyvét csütörtöktől árusítják az Amazon internetes áruházban.

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

A gyógyászati segédeszközök forgalmazói azonnali áfacsökkentést és a 26 éve változatlan támogatási rendszer teljes átalakítását sürgetik az ágazatot sújtó működési válság miatt. A szakmai szervezetek javaslata szerint az áfa 27-ről 5 százalékra mérséklése jelentősen csökkentené a betegek terheit. Mivel az állami egészségbiztosító is felismerte a korszerűtlen szabályozás felülvizsgálatának szükségességét, napokon belül megkezdődhetnek az érdemi egyeztetések - számolt be a Népszava.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×