Infostart.hu
eur:
381.13
usd:
321.51
bux:
128077.17
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Hihetetlen mennyiségű hajóroncs rejtőzhet a brit partoknál

Csaknem negyvenezer hajóroncs rejtőzik a brit partoknál történészek szerint. A szakemberek azzal kapcsolatban hívták fel erre a figyelmet, hogy Devonnál sikerült három roncsot védetté nyilvánítani.

A középkori halászhajó és a két, 18. századi kereskedelmi hajó védettsége azt jelenti, hogy sem kincs-, sem pedig roncsvadászok nem bolygathatják őket - emlékeztetett a The Daily Telegraph című lap.

Mindhárom roncs ritka példája az angol vizekben talált fa vitorlásoknak. A legrégebbi, az Axe Boat az iszapban fekszik az Axe folyó nyugati partján, Devon grófság déli részén, és 2001-ben bukkant elő. A fából vett minták alapján úgy vélik, 1400 és 1640 között készült. A hozzá hasonló hajók egykor gyakoriak voltak a brit partoknál, a közeli Axmouth pedig jelentős kikötővé vált a 14. század közepére: az ország halászatának 15 százalékát adta.

A másik két hajó egymástól alig pár száz méterre fekszik a Northam Burrows Country Park homokjában, Észak-Devonban. Hol láthatóak, hol nem, legutóbb a 2014 telén tapasztalt viharokat követően bukkantak elő. A nagyobbik 23 méter hosszú és 7 méter széles, és úgy vélik, egy Sally nevű hajó roncsa. A Sally 1769-ben feneklett meg, a portugáliai Portóból tartott Bristolba, bort szállított. A kisebbik vélhetően a Severn Trow volt egykor, egy kis kereskedelmi hajó, amely a Bristol-csatornán teljesített szolgálatot kétszáz éve. Fekvéséből ítélve úgy gondolják, szándékosan vezették partnak egy vihar során. A leletek jelentőségét mutatja, hogy a 18. század végén 11 ezer hajótörést tartottak már nyilván, roncsokat azonban máig alig találtak. És noha az idő múlásával és a környezeti hatások miatt lepusztulnak, a hajótestek megmaradhatnak.

Az elmúlt években heves viharok után bukkant a felszínre több roncs, és szakemberek azt valószínűsítik, hogy a következő néhány évben még többet találnak majd. Az Anglia történelmi környezetének megóvásáért felelős Historic England történészei arra kérték az embereket, tartsák nyitva a szemüket, hátha látnak egyet, különösen rossz időt követően. "A part vonala állandóan változik, hirtelen kerülhetnek elő" - mondta Joe Flatman, a Historic England munkatársa.

Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Mindenki a dollárra figyel, de közben szép csendben menetel a forint is

Mindenki a dollárra figyel, de közben szép csendben menetel a forint is

Valóságos devizapiaci hullámvasútnak lehettünk szemtanúi az elmúlt két hétben. A legfontosabb mozgások a dollárban történtek, az amerikai deviza körüli bizalom megingása és az erősödő „Hedge America” narratíva miatt. A dollár többéves mélypontok közelébe gyengült az euróval és a forinttal szemben is, bár azóta némi korrekció látható az árfolyamokban.  A hét második felében a fókusz részben átfordult a Fed jövőbeli elnökének személye körüli bizonytalanságra: Kevin Warsh Trump általi jelölése és a jegybankár a korábban várt laza monetáris politikai rezsim kockázatának enyhülése erősödő pályára állította a dollárt. A forint piacát az elmúlt napokban szintén nagy kilengések jellemezték, ez alól pedig a mai nap sem jelent kivételt. A magyar deviza erősen kezdte a napot az euróval és a dollárral szemben is, az árfolyam mindkét piacon 1 egységnél többet csökkent ma már.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×