Infostart.hu
eur:
374.9
usd:
317.69
bux:
127230.39
2026. február 26. csütörtök Edina

Ajándékkoncert a szegedi Dóm téren

Ajándékkoncertre várja a közönséget a Szegedi Szabadtéri Játékok szerdán, a Dóm téren a Szegedi Szimfonikus Zenekart Pál Tamás, Liszt Ferenc-díjas karmester dirigálja, az esten fellép Bogányi Gergely zongoraművész is.

Az ajándékkoncertet 2003-ban rendezte meg először a Szabadtéri, akkori igazgatója, Székhelyi József ötlete alapján. Ekkor fogalmazódott meg elsőként, hogy a fesztivál közönségének ajándékként biztosítsa a vezetés a szimfonikus zenekari élményt. A Szegedi Szabadtéri Játékok minden évben igyekszik vizuális különlegességgel vagy ünnepelt, nemzetközi sztárvendéggel hangversenyére, a Dóm térre csábítani a széles közönséget.

Pál Tamás az MTI-nek elmondta, a koncert műsorát úgy állították össze, hogy az mindenkihez szóljon, ezért a legfajsúlyosabb zenék közül olyanokat választottak, amelyek mégis könnyebben befogadhatók, így két Csajkovszkij-mű és Rimszkij-Korszakov egy darabja hangzik majd el.

Az est szólistája Bogányi Gergely lesz, aki szerette volna Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét eljátszani, ezt a zenekar örömmel fogadta, és e mellé választották a komponista egy másik darabját, a Rómeó és Júlia nyitányát. Ezekhez nagyon jól illik az orosz zeneszerzők nagymestere, Rimszkij-Korszakov Spanyol capriccioja - közölte a karmester.

A koncerten a zongoraművész ötletéből és közreműködésével hét évig fejlesztett Bogányi-zongorát is láthatja, hallhatja majd a közönség. A futurisztikus külsejű, képzőművészeti alkotásnak is beillő, számos technikai újítással bíró hangszert tavaly januárban a Zeneakadémián mutatták be a nagyközönségnek. Az új hangversenyzongora erőteljes, tiszta, egyenes hangon szólal meg, Bogányi Gergely szerint hangzása barátságosabb, mint a mai modern zongoráké.

A fejlesztés a névadó zongoraművész mellett Bolega Attila főkonstruktőr, Üveges Péter Attila főtervező, dizájner, valamint Cs. Nagy József zenetechnikus, intonációs szakember nevéhez fűződik.

Címlapról ajánljuk
A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét – Kormányinfó percről percre

A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét – Kormányinfó percről percre

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő ismerteti a hétközi kormányülés friss döntéseit, majd újságírói kérdésekre is válaszolnak. Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely, hozzátéve: ez nem túlzás. Szabolcs-Szatmár-Beregben teljes drónrepülési tilalom van. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanár átlagbér meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×