Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.9
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Irodalmi és zenei alkotásokkal is készülnek a Zrínyi-emlékévre

Képzőművészeti és irodalmi alkotások mellett Vajda János Zrínyi-oratóriuma is felidézi a Szigetvári ostromot, a csata 450. évfordulójára szervezett emlékév keretében.

Hóvári János, az emlékbizottság elnöke az év kulturális és művészeti programjairól tartott szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy az emlékévre meghirdetett művészeti pályázatok keretében olyan képzőművészeti és irodalmi alkotásokat vártak, amelyek a 21. századi ember szemével mutatják be Zrínyi Miklós hőstettének jelentőségét. Ugyanez jellemzi a Vajda János zeneszerző által komponált Zrínyi-oratóriumot is, amelynek ősbemutatóját október elején tartják. A művészeti pályázatok elbírálása folyamatban van, az eredményekről későbbre ígértek tájékoztatást.

Az elnök kiemelte, hogy augusztus 28-án, Szabó Tamás szobrászművész Zrínyi Miklós-emlékművének felavatásával veszi kezdetét a programsorozat, amelynek fő gerincét a szeptember 6. és 11. között zajló szigetvári Zrínyi-napok adják.

Ennek keretében többek közt szeptember 6-án megnyílik a Zrínyiek című kiállítás a Szigetvári várban, és ugyanitt este előadják a Zrínyi 1566 című rockmusicalt is Moravetz Levente rendezésében. Az előadásban Zrínyi Miklóst Sasvári Sándor alakítja, a többi szerepben mások mellett Szomor György, Feke Pál, Mahó Andrea, Vermes Tímea, Dévényi Ildikó, Blaskó Balázs és Beleznay Endre lesz látható. A történet Zrínyi és 300 emberének hősi halálát idézi fel. Pécsen a Szigetvár ostroma 1566. - Szulejmán szultán utolsó hadjárata című nemzetközi konferenciát rendezik meg.

Hagyományőrzők műsorai várják az érdeklődőket a szeptember 8-i török és szeptember 9-i horvát nap keretében, valamint több kegyeleti megemlékezésre és rendezvényre kerül sor az öt nap alatt.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár felidézte, hogy a kormány egymilliárd forinttal támogatja az ostrom 450 éves évfordulójára szervezett emlékévet, amely összegből 580 millió forintot fordítanak a szigetvári vár felújítására, a további félmilliárd forintos keretből pedig az év programsorozatait támogatják.

Hozzátette: a sorozat kiemelt helyszínei Budapest, Bécs, Szigetvár, Zágráb és Isztambul lesznek.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×