Infostart.hu
eur:
380.43
usd:
322.67
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Világszerte gyászolják Elie Wieselt

Nagy veszteségként értékelte a világ számos vezető politikusa a 87 éves korában elhunyt és az emberi jogok fáradhatatlan védelmezőjeként számon tartott Elie Wiesel Nobel-békedíjas amerikai zsidó író, filozófus, egyetemi tanár halálát.

"Egy nagyszerű embert, valamint rendkívüli tudóst és írót veszítettünk el" - írta a német államfő a Wiesel özvegyének vasárnapra virradó éjjel küldött részvétnyilvánításában. Joachim Gauck szerint Wiesel képes volt "ébren tartani a német történelem legsötétebb éveire való emlékezést", és óva intette mindenekelőtt a fiatalokat a szélsőjobboldaliság és az idegengyűlölet veszélyeitől.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter Wieselnek a "gyűlölet, intolerancia és erőszak" elleni fáradhatatlan küzdelmét állította középpontba. "Szomorú vagyok ennek a nagyszerű embernek a halála miatt és meghajlok életműve előtt" - hangsúlyozta a német tárcavezető.

Josef Schuster, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke vasárnap kiadott közleményében hangsúlyozta: Wiesel - aki az auschwitzi és buchenwaldi koncentrációs tábort is megjárta - mindazok után, amin keresztülment, életével békét és megbékélést ajándékozott, és rajta keresztül az egész világ meghallotta a holokauszt áldozatainak hangját.

Az Európa Tanács főtitkára szombat esti közleményében Wiesel rasszizmus, erőszak és elnyomás ellen vívott harcát emelte ki. Thorbjorn Jagland szerint a Nobel-békedíjas író "örökre az emberi jogok elszánt védelmezőjeként marad meg emlékezetünkben".

Francois Hollande francia elnök "nagy humanistaként és a béke fáradhatatlan védelmezőjeként" méltatta a holokauszttúlélőt. Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter szerint most "az a feladatunk, hogy (Wiesel) üzenetét (.) és az általa képviselt értékeket élettel töltsük meg".

Andreas Schieder, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) parlamenti frakciójának vezetője vasárnapi közleményében az "emberiség tanítójának" nevezte Wieselt, akinek halála - szavai szerint - mélyen érintette. Mint emlékeztetett, Wiesel túlélte a náci halálgépezet szörnyűségeit, és életében óva intett az antiszemitizmustól és a neonácizmustól. "Hiányozni fog nekünk a hangja" - tette hozzá Schieder.

A Nemzetközi Auschwitz Bizottság "az emberiség tanítójának" nevezte az amerikai írót, aki minden alkalmat megragadott arra, hogy az embereket az auschwitzi borzalmakról és bűnökről tájékoztassa.

Az izraeli Jad Vasem Holokauszt Emlékközpont szombaton jelentette be a holokauszttúlélő halálhírét. Az észak-erdélyi Máramarosszigeten 1928-ban született Wiesel számos könyvet írt a náci koncentrációs táborokban átélt élményei alapján, és 1986-ban kapta meg a Nobel-békedíjat.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×