Infostart.hu
eur:
378.39
usd:
320.81
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Perli volt színházát a menesztett direktor

Pert indított elmaradt miskolci rendezései miatt Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház tavaly márciusban indoklás nélkül menesztett igazgatója - írta az Észak-Magyarország szombaton.

Az igazgató a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilapnak elmondta: úgynevezett biztatási kártérítésről van szó, miután menesztését követően Szabó Máté megbízott ügyvezető személyes egyeztetés nélkül kivette a miskolci színház 2015/2016-os évadának kész műsortervéből azt a két előadást, amelyet rendezőként ő jegyzett volna.

Kiss Csaba szerint ez akkor történt, amikor már lényegében minden színháznak összeállt az évadterve, így neki esélye sem maradt, hogy a következő 8-10 hónapban rendezőként másutt munkát vállalhasson. A volt direktor abban bízik, hogy a Miskolci Járásbíróság a bizonyítékok és több hasonló, precedensértékű per tapasztalata alapján rövidesen ítéletet hirdet.

Béres Attila a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója a lapnak azt nyilatkozta: véleménye szerint Kiss Csaba biztatási kártérítési igénye nem megalapozott, mivel azonnali hatályú felmentés előtt saját magát bízta meg a rendezéssel, tehát "önmagát biztatta".

Címlapról ajánljuk
Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×