Infostart.hu
eur:
380.53
usd:
322.74
bux:
130750.48
2026. február 3. kedd Balázs

"A cirkusz egyenrangú a színházzal és az operával"

A cirkusz, mint művészeti ág egyenrangú a színházzal és az operával, a tánccal és a balettel - mondta Fekete Péter, a nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásáért felelős miniszteri biztos szombaton az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

A miniszteri biztos elmondta: minél több embert szeretnének "becsalogatni" a cirkuszba, hogy megtapasztalják a fenti kijelentés valódiságát.

A biztost annak apropóján szólaltatták meg, hogy szombaton tartják világszerte a cirkusz világnapját.

Fekete Péter ezzel kapcsolatban megjegyezte: idén az is különlegessé teszi az alkalmat, hogy éppen most ünneplik Charlie Chaplin születésnapját.

A világnapon színes programokkal és rendezvényekkel várják az érdeklődőket.

Budapesten egy "emberpiramis" felépítésével kívánnak kapcsolódni a gondolathoz a szervezők, amelyhez párok, családok, baráti társaságok csatlakozását várják. Az helyszínen artistaművészek segítségével épül majd fel a piramis, amelyhez mások mellett Haumann Petra, Szente Vajk és a Rippel fivérek is csatlakoznak. A mutatványhoz nem szükséges semmilyen előképzettség, gyermekek, szülők és nagyszülők is bátran kipróbálhatják magukat.

A világnapot 2007 óta április harmadik szombatján ünneplik. Korábban Európai Cirkusznapként tartották számon, 2010 óta világszerte megemlékeznek róla a cirkuszművészeti központok.

Címlapról ajánljuk
Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Homályos jogszabályi környezet és bírságok, hogy elhallgattassák a magyarokat – ez figyelhető meg a Beneš-dekrétumok és a magyar nyelvhasználat ügyében is Szlovákiában. Ha a magyarok nem állnak ki a jogaikért, akkor másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Elsősorban a második negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások befolyásolják a tőzsdei hangulatot. A befektetők többek között a nemesfémekre figyelnek ma is: pénteken hatalmas zuhanást láthattunk az aranynál és az ezüstnél is, tegnap is nagyon szélesek voltak a kilengések és a megnövekedett volatilitás vélhetően velünk marad még egy darabig. Ami a konkrét tőzsdei folyamatokat illeti: Ázsiában jó hangulatban telt a nap, Európában hangulatromlás van a tőzsdéken, Amerika tőzsdéi egyelőre billegnek. A nemesfémeknél markáns felpattanást láthatunk. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×