Infostart.hu
eur:
363.24
usd:
314.45
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Ma van a magyar dráma napja

Ma van a magyar dráma napja, ebből az alkalomból országszerte és a határon túl is több helyszínen, rendhagyó programokkal várják a közönséget, bemutatót, nyílt próbát tartanak, emellett díjakat is adnak át.

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire és új művek születését ösztönözzék.

Hétfő délelőtt a Pesti Színházban tartják Nádas Péter Találkozás című drámájának rendhagyó olvasópróbáját, amelyen a szerző olvassa fel művét. Az eseményen a magyar dráma napja alkalmából Nádas Péter drámaírói életművéért Szép Ernő-díjat vehet át.

Idén a Szép Ernő-különdíjat Csukás István a fiatal nemzedékek színpadi mítoszainak megteremtéséért és Schilling Árpád rendező experimentális, égető társadalmi kérdéseket felvető színpadi szövegeiért kapta. A két díjazott egyéb elfoglaltságai miatt később veszi át a díjat.

A Színházi Dramaturgok Céhe hétfőn este tartja a budapesti Mozsár kávéházban ünnepi összejövetelét. A dramaturgok által az ünnep alkalmából az évad legjobb magyar drámájának odaítélt díjat az idén Spiró György Helló, dr. Mengele! című műve nyerte el. A díjat későbbi időpontban veszi át az író. A rendezvényen adják át a kétévente titkos szavazással dramaturgoknak odaítélt Bálint Lajos-vándorgyűrűt, amelyet az idén Lengyel Anna dramaturg, a PanoDráma művészeti vezetője nyert el.

A debreceni Csokonai Nemzeti Színházban a nézők a teátrum 150 éves jubileumát ünneplő díszelőadás, A magyar Faust színházi alkotófolyamataiba nyerhetnek betekintést szeptember 21-én. Orbán János Dénes tragikomédiáját Árkosi Árpád rendezésében október 2-án mutatja be a teátrum. A hétfő esti próba előtt Lőrincz Zsuzsa dramaturg ismerteti meg a közönséget darab világával, beszélget a szerzővel és az alkotókkal.

A Békéscsabai Jókai Színház Pozsgai Zsolt A szűz és a szörny című tragikomédiájának bemutatásával ünnepli a magyar dráma napját hétfőn.

Kecskeméten a magyar dráma napján nyitják meg az új Kelemen László Kamaraszínházat az Illés zenekar és Szente Vajk Tied a világ! című zenés darabjának a bemutatójával.

Az ünnep alkalmából interaktív színházi programmal tiszteleg a hazai drámairodalom előtt a szegedi REÖK és a Homo Ludens Project. Hétfőn Próba flash címmel magyar színdarabrészletekre épülő, ingyenes programot tartanak, amelynek célja, hogy a nézők megismerhessék, milyen fázisokon át alakul egy előadás.

Erdélyben is több színház megünnepli a magyar dráma napját hétfőn, Marosvásárhelyen és Nagyváradon ősbemutatóval készülnek az eseményre.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Aranka György felvilágosodás kori művelődésszervező szobrát koszorúzza meg hétfőn délután, az eseményen elhangzik Demény Péter kolozsvári író és szerkesztő ez alkalomra írt köszöntője. A színház Kistermében este bemutatják a nagyváradi Varga Gábor Kályhabúcsúztató című darabjának felolvasószínházi változatát.

Nagyváradon a Szigligeti Színház a szintén nagyváradi származású Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című darabját tűzte műsorra. Csíkszeredában a Csíki Játékszín Kosztolányi Dezső Édes Anna című regénye alapján készült előadásával ünnepel hétfőn.

Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×